Pénteken érkeznek Isztambulba a NATO tagállamok vezérkari főnökei, akiknek részvételével 2015. szeptember 11-13. között ülésezik a NATO legmagasabb szintű katonai szerve, a Katonai Bizottság.
A NATO tagországok vezérkar főnökei évente egyszer találkoznak ebben a formában, annak érdekében, hogy a NATO a kiemelt jelentőségű stratégiai katonai kérdéseit megvitassák, kifejtsék véleményüket és egyeztetessék álláspontjaikat.
A NATO Katonai Bizottság Konferenciáját a hagyományok szerint minden évben más tagország rendezi meg, amelyet ebben az évben Törökország vállalt fel. A konferencián kiemelt napirendi pontként szerepel a 2014-ben Walesben elfogadott Készenléti Akció Terv végrehajtásának helyzete, valamint az új típusú biztonsági kihívásokra gyorsan és határozottan reagálni képes NATO jövőbeli stratégiájára vonatkozó katonai perspektíva kialakítása. További téma lesz a Szövetség jövőbeni lehetséges szerepvállalása a Nyugat-Balkánon, valamint az Eltökélt Támogatás Missziót követő Kiemelt Tartós Partnerség Afganisztánban.
Első alkalommal elnököl vezérkar főnöki szintű ülésen a Katonai Bizottság június 26-án hivatalba lépett elnöke, Petr Pavel vezérezredes. A konferencián részt vesz Philip Breedlove vezérezredes, a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb parancsnoka és Jean-Paul Paloméros vezérezredes, a Szövetséges Erők transzformációs parancsnoka. A magyar delegációt Domján László vezérőrnagy, katonai képviselő vezeti, a delegáció tagjai a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatal szakértői állományából kerültek kijelölésre.
(Honvédelmi Minisztérium)