Amerikai, horvát, és magyar különleges műveleti erők, hagyományos katonai erőkkel, és a légierővel együttműködve hajtottak végre kéthetes gyakorlatot Újdörögdön. A Jackal Cave 2015 minden résztvevő számára több szempontból is számos hasznos tapasztalattal szolgált.
A két fázisban lezajlott közös gyakorlat első részében a három nemzet különleges műveleti erői, a repertoárjukban fellelhető különféle harcászati eljárási módjait egységesítették. Ilyen például az úgynevezett ballisztikus ajtónyitás, a helikopterből történő gyorsköteles kirakás, illetve a kiemelés.
A második fázisban – mint azt Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka elmondta - már folyamatos harctevékenység zajlott, amelynek keretében a kiemelten fontos személy elfogásától, a biztonsági járőrözésig összesen tizenhét különböző műveletet hajtottak végre.
A fenti feladatok közül a május 28-ai bemutató napon elsőként fegyverrejtekhelyen történő rajtaütést láthattunk, amelyet amerikai különleges műveleti erők, az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj szakaszának támogatásával hajtottak végre. A külső szemlélőnek olajozottan, villámsebességgel, és sebészi precizitással végrehajtott akció lényege a rejtekhelyen tárolt fegyverek, és esetlegesen robbanóanyagok megszerzése volt.
A média képviselőinek bemutatott második mozzanat során az amerikai 173. Ejtőernyős Dandár százada kapta feladatul a Romváros területének épületről-épületre történő átvizsgálását, az ellenséges erők megsemmisítését, és a civilek elkülönítését. A Gripen-vadászgéppel, és helikopterekkel támogatott feladat végrehajtása közben pedig – mintegy erre ráépülve – amerikai, horvát, és magyar különleges műveleti csoportok hajtották végre egy kiemelten fontos célszemély elfogását és kiemelését.
„A gyakorlat fő célja a hagyományos erők és a különleges műveleti erők integrálása, valamint a különböző technikák egységesítése, és egymástól való átvétele volt. A Németországban állomásozó amerikai különleges műveleti erőkkel már 2005. óta nagyon szoros a kapcsolatunk – együtt szolgáltunk például Afganisztánban is. A horvát féllel tavaly óta vált igazán intenzívvé az együttműködés. Ők a harci búvár képesség kialakításában segítenek nekünk a tengeri műveletek biztosításával, míg mi a szárazföldi, illetve a folyóvízi különleges műveleti képességüket tudjuk fejleszteni” – fogalmazott Sándor Tamás ezredes.
A gyakorlatot megtekintő Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka elégedetten nyilatkozott a látottakról. Mint mondta, jól lehetett látni a különböző nemzetek közötti együttműködést, akik kiválóan hajtották végre a különféle manővereket. „Felkészültségüket nem lehet megkérdőjelezni, és professzionális volt a hagyományos és különleges műveleti erők; valamint a szárazföldi erők, és a légierő közötti együttműködés” – közölte a vezérőrnagy.
Mark Karas ezredes, az Amerikai Egyesült Államok katonai attaséja szerint az interoperabilitás megteremtése érdekében mindig szívesen hajtanak végre NATO-szövetségeseikkel gyakorlatokat. „Meg kell ismernünk egymás taktikáját, eljárásait, mert előfordulhat, hogy valamikor együtt kell éles feladatokat végrehajtanunk. Mind a horvát, mind a magyar, mind az amerikai katonák nagyszerű teljesítményt nyújtottak” – mondta az ezredes.
Horvát oldalról a különleges műveleti csoport taktikai parancsnokának értékelése szerint a két hét alatt a gyakorlaton résztvevő nemzetek nem csupán tapasztalatot és tudást adtak át egymásnak, hanem barátságot is kötöttek egymással. Véleménye szerint a gyakorlat fiktív szcenárióját a tervezők kiválóan dolgozták ki, és honlapunkon keresztül is köszönetet mondott a kiváló együttműködésért, és a Jackal Cave gyakorlatért.
(Honvédelmi Minisztérium)