Január 1-jétől folytatódik a katonák béremelése: újabb 5 százalékkal emelkedik a katonák illetménye. Ez a honvédelmi életpályában megkezdett bérrendezés 4. üteme, 2015 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal emelkedik a katonák fizetése.

A honvédelmi vezetés számára - amint azt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban is leszögezte - a legfontosabb érték a katona, az ember, ezért kiemelt cél, hogy a hazát hivatásszerűen szolgálók számára biztos megélhetést és kiszámítható jövőképet biztosítson. Ehhez - kormányzati döntés alapján - a tárca lépésről-lépésre biztosít versenyképes fizetést a katonáknak.

Ennek keretében kormánydöntés alapján 2018. január 1-jétől a katonák illetménye további 5 százalékkal emelkedik. Ezzel - a kormány döntéseinek eredményeként - 2010-től számítva a végrehajtói állomány illetménye több mint 70 százalékkal (átlagosan bruttó 140 ezer forinttal) emelkedett. A tisztek esetében ez az emelkedés 30 százalék (bruttó 110 ezer Ft), a közalkalmazotti állománycsoport esetében pedig 40 százalék (közel bruttó 66 ezer Ft).

2018-ban a gyermeket nevelő honvédelmi dolgozók támogatása is kiemelten fontos szerepet kap, hiszen a család érték, gyermekeink pedig legfontosabbak számunkra. Ezért 25 százalékkal emelkedik a tárca által biztosított nevelési és a tanévkezdési támogatás. Előbbi összege így20 ezer, utóbbié pedig 30 ezer forint lesz 2018-ban.

Az öngondoskodást támogatandó jövőre 10 százalékkal, havi 4700 forintra növekszik a honvédelmi dolgozók számára az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás mértéke.

Emellett jövőre is megőrzi a honvédelmi tárca az utóbbi években elért eredményeket a béren kívüli juttatások terén: a ruházati költségtérítés és a munkába járás támogatása a tárca dolgozói számára továbbra is megmarad, 2018-ban is biztosítja a tárca a havi 8 ezer forintos pénzösszeg folyósítását és havi 4000 forintos SZÉP-kártya feltöltést, valamint a közalkalmazottak számára a honvédelmi ágazati pótlékot, amelynek összege 16900 forint havonta.

(Honvédelmi Minisztérium)