Az elmúlt időszakban meghatározott megerősítő intézkedések nyomán jövő nyárra egy agilisabb és erősebb NATO tagja lesz Magyarország - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a véderő-, katonai és légügyi attasék idei éves értekezletén.

Hende Csaba ismét kiemelte: Európa biztonsági környezete az elmúlt egy évben jelentősen romlott. Magyarország keletről és délről is kihívásokkal néz szembe, ilyen például az ukrán válság, a Jementől Szírián és Líbián át a Száhel-térségig terjedő instabilitás és az ISIL (Iszlám Állam) tevékenysége nyomán Európába érkező növekvő menekültáradat. A délen és keleten kibontakozó konfliktusok humanitárius katasztrófát okoztak - mondta, hozzátéve, hogy az ENSZ múlt év végi adatai szerint csak Irakban és Szíriában 15 millió, világszerte 60 millió ember kényszerült elmenekülni az otthonából.

Kép letöltéseFotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A menekülthullám hatalmas terhet ró Európára - emelte ki a miniszter, de felhívta a figyelmet arra is, hogy több európai országból is, köztük a Balkánról tömegesen csatlakoztak a terrorszervezethez. Ezek a harcosok - jellemzően második, harmadik generációs muszlim gyökerű fiatalok, akik nem tudtak integrálódni Európába - visszatérve komoly fenyegetést jelenthetnek majd - közölte Hende Csaba.

A honvédelmi miniszter beszédében szándékosan az ISIL kifejezést használta, mert - mint mondta - sok muszlim a vallási meggyőződésére nézve sértőnek találja a terrorszervezet Iszlám Állam elnevezését, különösen mivel annak minden cselekedete ellentétes az iszlám vallással. Az ISIL terjeszkedése tovább fokozza a közel-keleti államok instabilitását - szögezte le, de hozzátette: a terrorszervezet elleni - az Egyesült Államok által kezdeményezett -, mostanra 63 országból álló nemzetközi koalíció eddigi erőfeszítései sikeresek voltak. Magyarország korábban lőszerekkel és pénzügyi segítséggel, és az Országgyűlés hozzájárulása nyomán a jövőben katonákkal is hozzájárul a terrorszervezet elleni küzdelemhez - idézte fel a miniszter.

Hende Csaba az ukrán válsággal kapcsolatban kiemelte: Oroszország felrúgta az európai normákat, megsértette a nemzetközi jogot, tevékenysége és kommunikációja fenyegetést jelent Európa és a NATO számára is. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a NATO példa értékű gyorsasággal és hatékonysággal reagált az ukrajnai háborúra.

Kép letöltése

A tavalyi walesi NATO-csúcson megerősítő intézkedéseket fogadtak el a tagállamok. Ezek között döntöttek például a NATO gyors reagálású erőinek létszámnöveléséről, a NATO előretolt vezetésirányítási törzselemeinek kelet-európai országokba történő telepítéséről - mondta Hende Csaba, és kiemelte: a tervek szerint Magyarországon is lesz egy ilyen támaszpont.

A honvédelmi miniszter szólt arról is, hogy bár nemzetközi szinten jelenleg háttérbe szorult, Magyarország számára továbbra is kiemelten fontos a Nyugat-Balkán stabilitása. Véleménye szerint a pozitív fejlemények ellenére a térség stabilizációja még nem ért véget: Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Macedónia is komoly kihívásokkal néz szembe. Hende Csaba szerint a problémákra az euroatlanti integráció jelenti a végső megoldást.

Magyarország amellett van, hogy a legfelkészültebb országok, mint például Montenegró, mielőbb csatlakozzanak a NATO-hoz - mondta a miniszter, kiemelve: Magyarország egy erős Európában érdekelt, amelynek erős és működőképes biztonság- és védelempolitikája van. Mindemellett a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) közötti védelmi együttműködés is kiemelkedő fontosságú - mondta a miniszter.

Kiemelte a jövő januárban felálló V4-EU-harccsoportot, de közlése szerint emellett is folyamatosan dolgoznak a katonai képességek megosztásán, és közös eszközbeszerzéseket is terveznek az országok. A régióban kiemelt fontosságú szövetségesnek nevezte Olaszországot és Németországot is, amelyekkel az iraki misszióban is együttműködnek a magyar katonák. Továbbá egy olasz vezetésű újabb európai uniós harccsoportban is szerepet vállal a jövőben a Magyar Honvédség.

Kép letöltése

Hende Csaba beszédében kitért arra is, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (KNBSZ) kiemelkedő munkát végzett az elmúlt egy évben. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a KNBSZ a legkésőbb 2017 elejére egy felújított, modern, a kor színvonalának megfelelő központi objektumban folytatja majd tevékenységét.

Hende Csaba azt mondta: a katonai attasék kulcspozícióban dolgoznak a haza védelmében, sokk függ teljesítményüktől. A miniszter a külföldi országokban szolgálatot teljesítő katonai diplomatáktól a nemzetközi kapcsolattartás színvonalának további emelését kérte, továbbá azt, hogy kezeljék kiemelten a magyar hadiipari együttműködések fejlesztését, és vállaljanak szerepet a magyar kereskedőházak szakirányú tevékenységében.

(MTI)