Katonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára Juhász Attila posztumusz hadnagyot, a Hortobágyon szolgálatteljesítés közben elhunyt első osztályú tűzszerészt, járőrparancsnokot Várpalotán, július 15-én.
Juhász Attila posztumusz hadnagyot a gyászoló családtagjain, barátain, ismerősein és bajtársain kívül elkísérte utolsó útjára többek között dr. Simicskó István, honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, dr. Dankó István, a HM közigazgatási államtitkára, dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese, Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka, dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a tűzoltóság, a rendőrség és a katasztrófavédelem képviselői. Néhai bajtársa előtt lerótta kegyeletét a hortobágyi tragédiában megsérült; de a kórházat azóta már elhagyó Tóth Péter főtörzsőrmester is.
A Himnusz hangjait követően felolvasták a honvédelmi miniszter határozatát, melyben Juhász Attila főtörzsőrmestert hősi halottá nyilvánította, posztumusz hadnaggyá léptette elő, valamint részére a "Hazáért" érdemjelet adományozta.
Csurgó Attila ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka búcsúbeszédében elmondta: Juhász Attila posztumusz hadnagy életének emlékeit nem lehet néhány gondolattal felidézni. Életpályájának ismertetésekor a parancsnok kiemelte: nem csupán belföldön, de külföldön is sokan köszönhetik neki életüket, és biztonságukat.
„2012-ben Afganisztánban teljesített külszolgálata során társaival egy üzemanyag-szállító jármű alá rejtett robbanótest hatástalanításával gyakorlatilag egy egész várost, és sok civilt mentettek meg a pusztulástól. Munkáját az önálló problémamegoldás, a magas fokú kezdeményezőkészség és az önképzés jellemezte. Döntéseit a feladatok során mindig megalapozottan, az összes rendelkezésre álló információ alapján hozta meg. Parancsnokai mindig elismerően nyilatkoztak mindennapi munkájáról – a fegyelmezett munkavégzést pedig beosztottaitól is megkövetelte. Igazi mentor volt, bajtársai sokat tanultak tőle – nem csak szakmailag. Hadnagy úr, köszönjük a szolgálatod, nyugodj békében! ” – búcsúzott Juhász Attila posztumusz hadnagytól a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség teljes személyi állománya nevében a parancsnok.
Várpalota városának nevében Talabér Márta, polgármesterasszony is lerótta kegyeletét a hősi halált halt tűzszerész előtt. Mint mondta: Juhász Attila posztumusz hadnagy életének értelme a haza, és mások szolgálata volt. Hozzátette: Thury György után sajnos újabb katonahős lépett be a város képzeletbeli panteonjába.
A szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzszerész lelki üdvéért Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész mondott imát. Úgy fogalmazott: Juhász Attila posztumusz hadnagy szolgálatával nem akart mást, mint biztonságosabbá tenni azt a hazát, ahol gyermekei felnőnek, és ahol az emberek élnek.
(Honvédelmi Minisztérium)