Magyarország a közte és Horvátország közötti védelmi együttműködés fokozása érdekében katonai attasé hivatalt nyit Zágrábban - jelentette be a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten. Simicskó István hozzátette: Horvátország katonai attaséját is várják Budapestre.

A két ország honvédelmi minisztere, Simicskó István és Josip Buljevic péntek délelőtt egyeztetett a kétoldalú együttműködés megerősítéséről. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón Simicskó István elmondta: közös képzésekről, továbbképzésekről és gyakorlatokról volt szó, például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán a vezérkari tanfolyamra is várják a horvát tiszteket. A NATO integrált légtérvédelmi rendszerében való részvételben is erősítenék a két ország közötti együttműködést.

A védelmi miniszterek a katonai kérdések mellett a két nép közötti történelmi, kulturális kérdésekről is tárgyaltak. Simicskó István közölte: horvát kollégája nyitottságát fejezte ki aziránt is, hogy az első világháborús centenárium jegyében az elesett hősök előtti tisztelet kifejezésére a zágrábi Mirogoj temetőben emléktáblát állítsanak a közeljövőben.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A miniszterek áttekintették napjaink biztonsági kihívásait, köztük kiemelten a migrációs kérdést. Egyetértettek abban, hogy ezt a helyzetet kizárólag humanitárius kérdésként kezelni "naivitás", annak kulturális, civilizációs és biztonsági kockázatai is vannak - közölte Simicskó István. Ebben az ügyben mindkét ország, mindkét nép számára szükségszerű az együttműködés, s ebben a két ország védelmi minisztereiként mindketten elkötelezettek - tette hozzá, megjegyezve: abban is egyetértettek, hogy stratégiai jelentőségű a görög-macedón határ védelme, ezért annak megerősítésében mindkét ország szerepet vállal.

Kérdésre válaszolva Simicskó István azt is elmondta, a magyar-horvát határszakaszon jelenleg nyugodt a helyzet, a legnagyobb migrációs nyomás továbbra is a magyar-szerb szakaszon van.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Josip Buljevic közölte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megszűnjenek azok az okok, amelyek indokolták a két ország között kerítés megépítését. Kérdésre válaszolva beszámolt a horvát haderő fejlesztési terveiről is. Példaként kiemelte, hogy olyan amerikai helikopterek beszerzését tervezik, amelyek többek között felderítésben jelentenek nagy segítséget, valamint határaik ellenőrzésében, védelmében is.

A horvát miniszter Simicskó Istvánnal folytatott megbeszéléséről úgy nyilatkozott: a két országot, Európát és a NATO-t érintő biztonsági, katonai kérdésekben nagy egyetértésben tárgyaltak. Josip Buljevic kiemelte: Horvátország számára stratégia fontosságú, hogy nemcsak katonai téren, hanem valamennyi területen erősítsék a kapcsolatot Magyarországgal. Példaként említette továbbá a kulturális együttműködés fontosságát, amelynek jelenleg is aktualitást ad a szigetvári csata közelgő évfordulója.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)