A Közös Fellépés 2014 kiképzési feladatsorozat utolsó fázisaként a Magyar Honvédség Katonai Közlekedési Központ megkezdte a gyakorlaton használt eszközök visszaszállítását.
A héten több ütemben harckocsikat, páncélozott csapatszállítókat, teherautókat és konténereket szállítanak majd vasúton Hajmáskérről Tatára, Hajdúhadházra és Hódmezővásárhelyre.
A 2014. szeptember 8. – október 17. között megrendezett gyakorlatsorozat a Magyar Honvédség legnagyobb idei kiképzési feladata, amely 9 különböző nemzeti és nemzetközi vonatkozású gyakorlatot és összességében több mint 100 kiképzési eseményt ölel fel, mintegy 1300 fő részvételével.
A gyakorlat elsődleges célja az együttműködés erősítése a fegyvernemek és az egyes szakterületek között, az összhaderőnemi–összfegyvernemi gondolkodás tükrében.
(Honvédelmi Minisztérium)