Az illegális migrációval már nem csupán a terrorizmus, de a koronavírus is kéz a kézben jár. Katonáink felkészültek feladataik ellátására; a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága pedig minden tárgyi és technikai feltételt biztosít számukra – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Hercegszántón, március 2-án, hétfőn.
A határvédelem legaktuálisabb kérdéseiről tartott sajtótájékoztatóján Németh Szilárd úgy fogalmazott: hazánk polgárai jól döntöttek akkor, amikor 2015-ben határaink és az ország védelme mellett törtek lándzsát. Kiemelte: a határzár egész Európát védelmezi.
„Akkor is jól döntött a Magyar Honvédség Parancsnoksága és a Belügyminisztérium, amikor január hatodikával megemeltük a határvédelmi erők létszámát. Téli időszakhoz képest déli határaink mentén soha nem látott számban jelentek meg az illegális migránsok. Ráadásul Törökország megnyitotta határait, ami tovább súlyosbítja a helyzetet” – mondta az államtitkár.
A honvédelmi miniszterhelyettes kitért a koronavírus terjedésére is. Hallhattuk: Magyarországon még nem regisztráltak megbetegedést, de az illegális migráció fokozódásával ez a veszély is fenyeget. Határainkhoz érkező migránsok nagy része a világ második fertőző gócpontjából indulnak, vagy azon mennek keresztül.
Németh Szilárd kiemelte: az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék teljesen felkészült arra, hogy a honvédeket megvédje a járványtól. Katonáink minden olyan egészségügyi felszereléssel el vannak látva, amelyek szükségesek ilyen járványügyi helyzetben. Leszögezte: az ilyenkor szokásos védőfelszerelések -például szájmaszk, kézfertőtlenítő – mellett kinyomtatott higiénés szabályzók is rendelkezésre állnak.
(honvedelem.hu)