A honvédelmi képesség fejlesztése csak szakmailag a honvédelmi tárca feladata, az egészét tekintve össztársadalmi ügy - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter szeptember 3-án, kedden Kecskeméten tartott előadásán.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban a megyei védelmi bizottság tagjai előtt tartott előadást Benkő Tibor honvédelmi miniszter. A tárcavezető a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program kapcsán rámutatott: az utóbbi években a hibrid és kiberhadviselés megjelenésével, a terrorizmus és a migráció térnyerésével gyökeresen megváltozott a globális biztonsági helyzet.
A NATO két fő veszélyeztetettségi irányt jelölt meg térségünkben, az Oroszország felől érkező keletit, valamint a délit, hiszen a Nyugat-Balkán mint tranzitterület felől fenyeget a legnagyobb mértékben a migrációs hullám veszélye. Az új kihívásokra válaszul Magyarország az elmúlt 25 év legátfogóbb haderőfejlesztési programját indította el; e program a Magyar Honvédséget a térség meghatározó haderejévé teszi, amely „hazája iránt elkötelezett, lojális, jól kiképzett katonákból kell, hogy álljon, amely képes ennek a régiónak a kockázatait, fenyegetéseit kezelni.”
Benkő Tibor rámutatott: a program szilárd anyagi háttérrel rendelkezik, hiszen a tárca költségvetése évről évre növekszik. A területi védelmi igazgatás kapcsán a miniszter hangsúlyozta: a béke és biztonság megteremtése és megőrzése nem pusztán a Magyar Honvédség feladata, hiszen a honvédelem össztársadalmi kérdés. Mint mondta, egy különleges jogrendre való átállásnál a védelmi bizottságok szerepe azonnal felsőbb szintre lép, ám erre az esetre időben kell felkészülni. „Nagyon fontos, hogy békeidőben ennek a feltételrendszerét ne csak kidolgozzuk, hanem teremtsük is meg. Hogy mindenki pontosan tudja, a különleges jogrend első fázisában mi a dolga és kötelessége” – mondta Benkő Tibor.
A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a program középpontjában mindig az ember, a katona áll, hiszen a legmodernebb hadieszközök működtetéséhez elkötelezett, magas szakmai tudással rendelkező katonákra van szükség, akiknek pályájuk elejétől egészen az aktív szolgálat utáni időkig biztosítani kell az erkölcsi és anyagi megbecsülést, a lakhatást és a biztosítási rendszert.
A tárcavezető külön kiemelte a társadalmi kapcsolatok fontosságát. „A Magyar Honvédség a társadalomból építkezik. Azok az attitűdök, azok a jelenségek, amelyek a társadalomban jelen vannak, bekerülnek a Magyar Honvédségbe is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a társadalommal létesített kapcsolat az oktatás, a hazafias nevelés révén minél fiatalabb korban kezdődjön el” – mondta Benkő Tibor, rámutatva, hogy a Honvédelmi Sportszövetség, a honvédelmi táborok, a kadétprogram és a debreceni honvéd középiskola mintájára országossá szélesedő program kidolgozásával a tárca mindent megtesz azért, hogy a hazafias nevelést már egészen fiatal korban meg tudja kezdeni.
Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésével kapcsolatosan a honvédelmi miniszter jelezte: mintegy 30 000 aktív és 20 000 önkéntes tartalékosra van szüksége az országnak. Mint fogalmazott, békeidőben két területvédelmi ezred áll rendelkezésre, különleges jogrend esetén ez a szám hétre emelkedik. Külön köszönetét fejezte ki mindazok felé, akik munkájuk és tanulmányaik mellett vállalják az önkéntes tartalékos szolgálatot, ezzel adva tanúbizonyságot a honvédelem ügye melletti elkötelezettségükről. Benkő Tibor beszámolt a haditechnikai fejlesztések jelen állapotáról és terveiről is. Mint fogalmazott, a beszerzéseknél mindig a magyar katonák igényei szerint dönt a tárca, éppen ezért az új eszközöket kifejezetten a tárca egyedi megrendelése alapján gyártják.
Kecskemét tekintetében megjegyezte: repülőbázisa miatt a város kiemelt fontosságú a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program szempontjából.
Benkő Tibor összegzőjében megköszönte a védelmi bizottság tagjainak és a Bács-Kiskun megyei települések polgármestereinek eddigi munkájukat, egyben további támogatásukat kérte a program megvalósítása mellett. Mint mondta: a honvédelmi képesség fejlesztése csak szakmailag a honvédelmi tárca feladata, az egészét tekintve össztársadalmi ügy.
(honvedelem.hu)