Kecskeméten, a katonai repülőtéren tartotta kihelyezett ülését az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága február 27-én. A testület tagjai teljes körű tájékoztatást kaptak a Magyar Honvédség által üzemeltetett és beszerzett repülőeszközökről.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter is részt vett csütörtökön az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának kihelyezett ülésén, amelyet az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartottak. A tárcavezető összegzőjében bemutatta a Magyar Honvédség új repülőeszközeit, és beszélt a következő esztendőkben várható új beszerzéseiről is. Mint mondta, a meglévő orosz haditechnikai eszközöket csak addig tartják rendszerben, amíg hatékonyan tudják azokat alkalmazni, s amíg az új beszerzések hadrendbe nem állnak.
A 2018-2019-es évek beszerzései kapcsán a miniszter kiemelte az Airbus A319-es csapatszállító repülőt. „Rendkívül nagy előrelépést jelent az előző csapatszállítóhoz képest, hiszen jóval nagyobb létszámot képes szállítani, jóval gyorsabban és magasabban repül, így meg tudjuk oldani vele mindazokat a hiányosságokat, amelyekkel a korábbi gépek esetében küzdöttünk” – fogalmazott Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a beszerzések előtt a misszióba repülő katonákat csak bérelt gépekkel tudták utaztatni.
A Falconok kapcsán a honvédelmi miniszter szintén a képességek növekedését, a 11 ezer kilométeres hatótávolságot és a több mint 15 ezer méteres repülési magasságot hangsúlyozta. Mint mondta, a gépeket olyan speciális katonai berendezésekkel szerelték fel, amely rendkívül hatékonnyá és többfunkcióssá teszik azokat.
A tárcavezető reagált azokra a nyilatkozatokra, amelyek „kormánygépként” jellemezték az új repülőket. Bemutatta a felszállások és a katonai célú repült órák számát, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az országgyűlési képviselők bármikor betekinthetnek a Honvédelmi Minisztériumban az úticélokat, s azok okait is tartalmazó iratokba, amelyekből világosan kiderül, mikor és milyen katonai célokra használták a repülőket.
Az Airbus A145M könnyű helikopterek esetében a tárcavezető a kiváló manőverezési képességet hangsúlyozta, s rámutatott: a gép hatékonyan tudja a különleges műveleti erőket segíteni, támogatni. „A gépekből jelenleg négy darab már Szolnokon van, a következő tizenhat pedig idén és jövőre érkezik Magyarországra” – mondta Benkő Tibor, hozzátéve, hogy a közepes, többfunkciós helikopterekből, amelyek mind személyszállításra, mind harci, kutató- és mentőfeladatok ellátására alkalmasak, a Magyar Honvédség tizenhat darabot vásárol: ezek 2023-tól érkeznek hazánkba.
A bizottság elnöke, Kósa Lajos kérdésére a tárcavezető elmondta: Magyarország teljesíti NATO-vállalását, azaz 2024-re a GDP 2 százalékát fogja védelmi kiadásokra fordítani, amelynek húsz százalékát szigorúan fejlesztési célú felhasználásra szánják. „Nagyon örülök, hogy a Magyar Honvédség kapcsán nem leépítésről, nem létszámcsökkentésről és nem a megszorításokról beszélhetünk. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program révén minden adott ahhoz, hogy a honvédség valóban a térség meghatározó, kiváló adottságokkal rendelkező hadereje legyen” – mondta a miniszter.
A kihelyezett ülés programja a repülőbázis külső helyszínei folytatódott, ahol a testület tagjai megtekinthették a Magyar Honvédség új repülőeszközeit, köztük az Airbus A145M-et és a Falconokat is.
(honvedelem.hu)