Kiképzési együttműködési megállapodást írt alá a Honvédelmi Minisztérium és a Terrorelhárítási Központ augusztus 3-án, hétfőn Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.
Az együttműködő szervezetek kölcsönös kiképzésre vonatkozó dokumentumát dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes és Hajdu János rendőr vezérőrnagy, a Terrorelhárítási Központ parancsnoka látta el kézjegyével.
„Ezzel az aláírással gyakorlatilag szentesítettük és szélesítettük azokat a lehetőségeket, amelyek mindkét szervezet előnyére válhatnak a közeljövőben, hangsúlyozottan a közös felkészítés elősegítése érdekében” - fogalmazott dr. Orosz Zoltán altábornagy az aláírást követően.
Hajdu János vezérőrnagy beszédében megköszönte azoknak a szakembereknek a munkáját, akik az évek óta meglévő együttműködést tényleges megállapodássá készítették elő, majd hozzátette: a cél egy olyan képzettségi szint elérése, amely lehetővé teszi a Terrorelhárítási Központ munkatársainak és a Magyar Honvédség kijelölt alakulatainak a közös feladatok elvégzését.
Az együttműködési megállapodás globálisan érinti mindkét szervezetet. Legfontosabb célja, hogy a felek - saját tapasztalataikat felhasználva - kölcsönösen támogassák egymás kiképzési célú fejlődését.
(Honvédelmi Minisztérium)