A honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb kitüntetéssel, a Hazáért Érdemjellel tüntette ki Hende Csaba Litauszki Zoltán alezredest és Horváth László őrnagyot, akik sikeres kényszerleszállást hajtottak végre a honvédség egyik Jak-52-es oktatógépével, miután az a levegőben kigyulladt.
A miniszter a Honvédkórházban látogatta meg és adta át a kitüntetést a balesetben súlyosan megsérült Horváth Lászlónak; az eseményen jelen volt Litauszki Zoltán is.
A tárcavezető a katonáknak elmondta: nagyon hálás, amiért a már lángoló gépből nem katapultáltak, hanem lehozták a földre, hiszen így megakadályozták, hogy még nagyobb katasztrófa történjen. Mint hozzátette: a magára hagyott gép akár lakott területen is lezuhanhatott volna.
A két pilóta július 25-én hajtott végre kényszerleszállást a szolnoki repülőtéren, miután a kiképző repülőgép a levegőben kigyulladt. Litauszki Zoltán sértetlenül szállt ki a repülőgépből, az égési sérüléseket szenvedett Horváth Lászlót pedig a Honvédkórházba szállították. Sérüléseit ellátták, a szükséges beavatkozásokat és műtéteket követően - állapota javulására tekintettel - július végén elhagyhatta az intenzív osztályt. Jelenleg a Plasztikai és Égéssebészeti Osztályon ápolják, várhatóan a hét közepén hazaengedik.
A Hazáért Érdemjel a honvédelmi miniszter által adományozható legmagasabb elismerés. A kitüntetés a szolgálat vagy a honvédelem ügye érdekében kifejtett kiemelkedő, különleges tevékenység, bátor helytállás, hősies magatartás elismerésére adható.
(Honvédelmi Minisztérium)