Hende Csaba szerint a budapesti zsidóság második világháborús deportálását akadályozó Koszorús Ferenc honvédtiszt megmutatta, hogy melyik a magyar nemzet igazi arca. A tanulmánykötet bemutatóján részt vett Colleen Bell amerikai nagykövet is.

A honvédelmi miniszter a Koszorús Ferencről szóló tanulmánykötet keddi budapesti bemutatóján beszélt erről, hangsúlyozva, hogy Koszorús Ferenc, aki páncélosaival 1944. július 5-6-án meghiúsította az úgynevezett csendőrpuccsot, akadályozta a budapesti zsidóság deportálását.

Kép letöltéseHende Csaba honvédelmi miniszter és Colleen Bell amerikai nagykövet. Fotó: Árvai Károly

Hende Csaba köszöntőjében szólt arról, hogy a Koszorús Ferenc által vezetett művelet kikényszerítette a 2100 csillagos házban összegyűjtött 250-280 ezer főként budapesti zsidó deportálásának leállítását. Ez sokaknak haladékot, a többségnek pedig megmenekülést jelentett - mondta.

A miniszter szerint Koszorús Ferenc tette, az, hogy végrehajtotta Horthy Miklós parancsát, talán nem tűnik rendkívülinek, hiszen annyit tett, hogy hű volt esküjéhez, amelyet Magyarországra és a Szent Koronára tett, és amely alól csak a halál oldozhatja fel az embert.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Tettével mégis nagyon sokat tett Magyarország és a magyar honvédség becsületének védelmében. Hiába cselekedtek a nemzet, az ország nevében istentelen és embertelen gyilkosok a haza ellenségeivel szövetkezve, Koszorús Ferenc megmutatta, hogy van egy Magyarország, amelyben szent az eskü, és szent az emberélet - hangoztatta Hende Csaba.

Elmondta: a nemzeti ellenállás története Magyarországon kevéssé ismert, ezért a Koszorús Ferencről szóló tanulmánykötet megjelenése régi adósságot törleszt.

A Páncélosokkal az életért című, Hantó Zsuzsa, a Koszorús Ferenc emlékbizottság elnöke és Szekér Nóra által szerkesztett kötet a 2014 októberében Koszorús Ferencről tartott konferencia előadásainak írásos változatait tartalmazza. A kötet ezen túl dokumentumokkal mutatja be, hogy Koszorús Ferenc miként akadályozta meg a Budapesten összegyűlt zsidók Auschwitzba szállítását. A könyvhöz mellékelt dvd-n a témáról szóló rádiós és televíziós beszélgetéseket gyűjtötték össze a szerkesztők.

Kép letöltéseFotó: Árvai Károly

Az eseményen mások mellett részt vett Colleen Bell amerikai nagykövet és Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), a Budavári Önkormányzat polgármestere.

Koszorús Ferencet 1899. február 3-án született Debrecenben és 1974. március 8-án hunyt el a virginiai Arlingtonban. Göncz Árpád köztársasági elnök 1991. március 15-én posztumusz vezérezredessé léptette elő.

(MTI)