A január elsejével induló Eltökélt Támogatás (Resolute Support) nevű új afganisztáni misszióban a Különleges Műveleti Kontingens, a légikiképzés-támogató csoport, a Nemzeti Támogató Elem, valamint az erők védelmét végrehajtó Biztosító Szakasz fog továbbra is szolgálatot teljesíteni műveleti igény szerint - többek között ezt tartalmazza Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlésnek benyújtott beszámolója.
A parlament honlapján közzétett dokumentumban a miniszter felidézte, hogy Magyarország szövetségesi kötelezettségeinek teljesítése és a NATO katonai képességének fokozása, valamint az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveletei végrehajtásának érdekében a Magyar Honvédség - a kormány több határozatának nyomán - már 2003 óta több területen is részt vett az ISAF tevékenységében. Az elmúlt években az ISAF művelet egésze átalakult, melynek keretén belül a 2014 végéig tartó úgynevezett átmenet (transition) fázis végéig az ISAF fokozatosan átadja Afganisztán egész területén a biztonságért való teljes felelősséget az afgán kormányzati erőknek. Ezen fázis befejezése után 2015-2024 között az úgynevezett "átalakítási évtized" (transformation decade) következik, amely alatt a nemzetközi közösség támogatásával Afganisztán "a polgárai szolgálatában álló, működőképes és fenntartható állam megerősítésével tervezetten megszilárdítja szuverenitását" - fejtette ki Hende Csaba.
Az elmúlt években a magyar szerepvállalás hangsúlya is áthelyeződött, Magyarország 2013-ban jelentősen csökkentette műveleti szerepvállalását, és a Magyar Honvédség azon egységeit telepítette ki, illetve tartotta kint műveleti területen, amelyek 2015-től szükségesek az NATO Eltökélt Támogatás műveletének sikeres végrehajtásához is.
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a kormány az afganisztáni Eltökélt Támogatás Műveletben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló december 12-ei határozatában engedélyezte a műveletben való magyar katonai szerepvállalást. E szerint a Különleges Műveleti Kontingens legfeljebb 50 (váltási időszakban 100) katonával, a Légi kiképzés-támogató csoport legfeljebb 13 (váltási időszakban 26), a Nemzeti Támogató Elem legfeljebb 30 (váltási időszakban 60), a Biztosító Szakasz legfeljebb 30 (váltási időszakban 60) katonával vesz részt a január elsejével induló afganisztáni műveletben
Az új afganisztáni műveletben való magyar katonai szerepvállalás "egyértelműen hozzájárul hazánk kedvező nemzetközi megítéléséhez" - fogalmazott beszámolójában a honvédelmi miniszter.
Az ISAF november 11-én honlapján elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a szerepéért, amellyel a több mint ötven ország egyikeként hozzájárult a 2003 és 2014 között teljesített misszió sikeréhez.
A művelet év végi lezárása után, januárban kezdetét veszi a Resolute Support elnevezésű misszió, amely elsősorban kiképzési, tanácsadó és támogató segítséget nyújt majd a helyi erőknek. Vagyis az ISAF harci küldetésének helyébe új, nagyságrendekkel kisebb - 12 ezres - létszámú nemzetközi misszió lép. A közép-ázsiai ország biztonságának fenntartásáért viselt felelősséget teljes mértékben átveszik az éveken át fejlesztett és kiképzett, 350 ezer tagú afgán biztonsági erők.
(MTI)