Rendkívül fontos az együttműködés a felsőoktatási intézményekkel, hiszen a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program sikere az össztársadalmi összefogáson is múlik - mondta Szabó István honvédelmi államtitkár október 7-én, szerdán Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem között együttműködési megállapodás aláírásakor.

Folytatja az együttműködést a felsőoktatási intézményekkel a Honvédelmi Minisztérium. Október 7-én, szerdán, a tárca a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) kötött megállapodást, amelynek értelmében a jövőben szorosan együttműködnek oktatási, kutatási és innovációs területeken.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Szabó István honvédelmi államtitkár a dokumentum aláírásakor hangsúlyozta: a Honvédelmi Minisztérium a lehető legszélesebb spektrumon keresi az együttműködési lehetőséget az egyetemekkel, a BME pedig – rendeltetéséből adódóan – a partnerségi listán igen előkelő helyen szerepel. Mint mondta: a tárca számára kiemelten fontos az ilyen jellegű megállapodások aláírása, hiszen a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program sikere az össztársadalmi összefogáson is múlik.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Az egyetem kapcsán rámutatott: a partnerségi együttműködés mindkét fél számára előnyös, miután a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program olyan műszaki és technikai modernizációval jár, amelyben az intézmény és az ott végzett szakemberek ismereteire szükség van. „A program olyan technológiai ugrást idézett elő a Magyar Honvédségben, amely feltétlenül igényli azt a fajta szaktudást, amely az ilyen technológiák, fegyverrendszerek működését, üzemeltetését biztosítja. Szükség van az ilyen intézmények által képviselt kutatási-fejlesztési bázisra is, hiszen a technológiai fejlesztés mellett megindult egy innovációs program, amelynek egyik sarkalatos feladata a magyar hadiipar újjáélesztése” – fogalmazott a honvédelmi államtitkár.

Kotán Attila kancellár az aláíráskor elmondta: a kormány célja az, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program révén a Magyar Honvédség a térség legmeghatározóbb haderejévé váljon, az egyetemnek pedig az, hogy egy innovációs park fejlesztésével a térség legjobb műszaki egyeteme legyen. „A két törekvés nagyon jól illeszkedik egymáshoz, az oktatás, kutatás és fejlesztés területén az együttműködés rendkívül sikeres lehet” – hangsúlyozta.

Kép letöltéseFotó: Tóth László

Az együttműködés konkrét részleteit a felek már elkezdték kidolgozni, a tervek között -egyebek mellett- kiberbiztonsági és dróntechnológia kutatások, a honvédelmi célú önvezető járműfejlesztés és a honvédelmi ismeretekkel kiegészített mérnökképzés is szerepel.

(honvedelem.hu)