A Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről kötöttek szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) Védelemgazdasági Hivatala és az MBDA France képviselői kedden, Budapesten.

Az erről szóló dokumentumot Didier Philippe, a gyártó MBDA France első alelnöke és Balla Tibor ezredes, a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgató-helyettese írták alá a HM-ben. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Magyar Honvédség (MH) 1997 óta alkalmazza a Mistral M2 rakétákat ATLAS indítóállványon országvédelmi feladatokra, és a szövetségi rendszerekbe felajánlott erők védelmére. A rakéták technikai fejlődése miatt azonban szükségessé vált a Mistral rendszer korszerűsítése.

Az új szerződés értelmében a Magyar Honvédség már meglévő M2 típusú rakétáit - a HM Arzenál Zrt. közreműködésével - a kor színvonalának megfelelően felújítják. Ezen felül pedig nagyobb lőtávolsággal, jobb zavarvédelemmel és hosszabb üzemidővel rendelkező M3 típusú rakétákat szerez be a honvédelmi tárca. A rendszerszintű alkalmazás érdekében új típusú "MATIS MP3" hőkamerákat, gyakorló berendezéseket, alkatrészeket, akkumulátorokat is kap a honvédség.

A fejlesztés kapcsán a HM olyan, több évig tartó ütemezett konstrukciót dolgozott ki, amely egyfelől biztosítja a honvédelmi költségvetési forrásokból történő finanszírozhatóságot, másrészt az MH földközeli védelmi képességének hosszú távú megtartását és fejlesztését, továbbá a NATO részére felajánlott erők képességéinek növelését. Ezzel szövetségesi kötelezettségeinknek magasabb szinten tudunk eleget tenni - olvasható a sajtóanyagban.

(MTI)