Az államalapítás óta, ezer éve soha nem keveredett háborúba ez a két nemzet, ami példátlan a szomszédos országok történetében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a lengyel-magyar barátság gyökereiről beszélve csütörtökön Balatonkenesén, ahol 16, jutalomüdülésen lévő lengyel fiatal köszöntésén, majd sportprogramján vett részt.

"Nincs még egy olyan nép, amely ennyire közel állna hozzánk, a lengyelek és magyarok között lelki közösség alakult ki a hasonló sors, hasonló történelem, a hasonló kihívások és tragédiák során" - fogalmazott a miniszter. Beszámolója szerint tavaly nyáron látott Lengyelországban egy gyermekrajz-kiállítást, amelynek a lengyel-magyar barátság egyik kiemelkedő mozzanata volt a témája.

Kép letöltésefotó: Nagy Lajos/MTIEmlékeztetett arra, hogy "a visztulai csodának" nevezett csata sikeréhez, amit 1920-ban az akkori Szovjetunióval szemben vívtak Varsóért és a háború eldöntéséért a lengyelek, hozzájárult Magyarország is. Hazánk az akkori kivérzett, feldarabolt állapota ellenére is jelentős hadianyag szállítmányt juttatott Lengyelországba. A lengyel szabadságharchoz nyújtott, sokat jelentő magyar támogatást örökítették meg a fiatalok a rajzaikban, amelynek megtekintésekor az egyik alkotás különösen megtetszett a miniszternek. Megkapta ajándékba, és a rajz azóta is hivatala fő helyén van kifüggesztve.

"Az ajándékot illő viszonozni" - mondta a honvédelmi miniszter köszöntőjében, utalva arra, hogy miért részesültek jutalomüdülésben azok a fiatalok, akik a lengyelországi Kreskai Galéria „Magyar segítség Lengyelországnak 1920-ban” című rajzpályázatán díjat vagy elismerést kaptak. A 12-18 éves gyerekeket a tanáraik is elkísérhették az egyhetes nyaralásra.

Kép letöltésefotó: Nagy Lajos/MTIA táborlátogatáson résztvevő Roman Kowalsky, lengyel nagykövet a magyarokat és lengyeleket összekötő közös történelemről és közös traumákról beszélt. Legfontosabbnak azt nevezte, hogy a két nemzet kapcsolatának nemcsak múltja, hanem jövője is van, amelynek letéteményesei egyebek közt a Balatonkenesén nyaraló fiatalok.

A táborozóknak a tárca apróbb ajándékokkal, a lengyel nagykövetség pedig egy lengyel-magyar történelmi olvasókönyvvel kedveskedett. Ezt követően a miniszter megnézte a fiataloknak szervezett sportprogramot, amelynek részeként összemérte paintball lövéstudományát a lengyel nagykövetével.

Újságírói kérdésre Hende Csaba elmondta, hogy Visegrádi négyek néven Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával is igen szoros az együttműködése hazánknak. Ezen összefogás zászlóshajójává a katonai együttműködés vált. Két éven belül közös harccsoportot kíván felállítani a négy ország. Ez a harccsoport fogja ellátni fél éven keresztül az unió katonai készenléti feladatait a jövőben. "Elhatároztuk azt is, hogy évről évre közös hadgyakorlatokat tartunk, összehangoljuk a védelmi terveinket, és lehetőség szerint a katonai beszerzésinket is." - mondta a miniszter.

(MTI)