Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter udvariassági látogatás keretében fogadta hivatalában Ināra Mūrniece asszony, a lett parlament elnöke által vezetett delegációt 2017. június 15-én, csütörtökön, Budapesten.
Dr. Simicskó István a látogatás során elmondta, hogy közös NATO - és EU-tagságunk számos területen egymást szorosan támogató szövetségessé tesz minket. Elkötelezettek vagyunk a magyar-lett kétoldalú együttműködés további folytatásában és bővítésében.
Kép letöltése
A honvédelmi miniszter hozzátette: 2017 július-szeptember között egy századdal részt veszünk a NATO megerősítő intézkedések keretében a térség megerősítésében, valamint a Balti Légtérrendészeti Feladat teljesítését a 2019. május-augusztus közötti időszakban hazánk ismételten vállalja. A két fél egyetértett abban, hogy a tömeges illegális migráció és a terrorizmus ellen közösen kell fellépnünk és meg kell védenünk az európai és a schengeni határokat.
Kép letöltése
A házelnök asszony üdvözölte a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elindítását és a Magyar Honvédség fejlesztésére irányuló elképzeléseket, amelyek hosszú távon elősegítik a Magyar Honvédség képességeinek megerősítését és fejlesztését, valamint garantálni tudják a magyar emberek biztonságát.
Ināra Mūrniece asszony Kövér László házelnök hivatalos meghívására érkezett Magyarországra. A delegáció magyarországi tartózkodása során egyeztetést folytatott még Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárával és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnökével is.
(Honvédelmi Minisztérium)