Az 1945-48 között Moldovában meghalt magyar hadifoglyoknak és polgári áldozatoknak állítottak Chisinauban emlékművet, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter Viorel Cibotaruval, a moldovai védelmi tárca vezetőjével együtt avatott fel pénteken.
"Ha békét akarsz, emlékezz a háborúra" - mondta Hende Csaba a katonai tiszteletadással felavatott emlékmű előtt, amely a moldovai hősöknek szentelt Eternitatea (Örökkévalóság) emlékparkban kapott helyet több mint hatezer hazájától távol meghalt magyar ember jelképes síremlékeként.
A halottak sírjai a béke követeivé válnak, amikor egykori ellenfelek és utódaik együtt tisztelegnek a háború áldozatai előtt - mutatott rá a honvédelmi miniszter. Bejelentette: a Magyarország területén elesett több ezer moldovai katonának Miskolcon állítanak emlékművet.
Hende Csaba chisinaui látogatása alkalomból a moldovai védelmi minisztériumot is felkereste, ahol a térség biztonságpolitikai helyzetéről, a ukrajnai válásággal kapcsolatos közös aggodalmakról tanácskozott moldovai kollégájával, Viorel Cibotaru védelmi miniszterrel. A találkozón áttekintették, hogyan tudná a magyar fél segíteni a moldovai hadsereg korszerűsítését, illetve képzését, és megvitatták a haditechnikai együttműködés lehetőségét, tekintettel arra, hogy Magyarországon sok olyan cég működik, amely értékes tapasztalatokat szerzett az orosz alapú fegyverek korszerűsítésében.
Kép letöltéseSzilágyi Mátyás, Magyarország chisinaui nagykövete a kiváló magyar-moldovai hadisír-gondozási kapcsolatok megkoronázásának minősítette a pénteki emlékmű-avatást, amelyet - a korábbiakhoz hasonlóan - a moldovai fél finanszírozott.
Hende Csaba chisinaui látogatásán ennek kapcsán két moldovai hadisír-kutatót is kitüntetett: Vitalij Ciobanu ezredest, a moldovai védelmi minisztérium hadtörténeti központja vezetőjét, aki a Moldovában elhunyt magyar hadifoglyok és polgári áldozatok azonosításában, nyughelyük felkutatásában játszott jelentős szerepet, valamint Petru Costin hadi relikvia-gyűjtőt, a moldovai vámszolgálat ezredesét, aki anyagilag is támogatta a moldovai magyar műemlékek felállítását.
(MTI)