Az elmúlt időszak egyértelműen bebizonyította, hogy a katonai képességekre békeidőben is szükség van – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután hivatalában fogadta Kovács Tamás Ivánt, Magyarország brüsszeli és luxemburgi nagykövetét augusztus 31-én, hétfőn.

A találkozó fő témái a kétoldalú kapcsolatok és a folyamatban lévő ügyek áttekintése voltak; például a belga kormányalakítási folyamat jelenlegi állása, a belga fél érintettsége a H145M helikopterek személyzetének képzésében, valamint a magyar delegáció látogatása Belgiumban a pilótaképzés átalakításának vonatkozásában.

A találkozón a miniszter hangsúlyozta: Magyarország 2019 szeptemberében 10 év után nyitotta újra brüsszeli attaséhivatalát, ezért a régi-új brüsszeli attaséhivatalnak is szerepet kell vállalnia a Magyar Honvédség nemzetközi kapcsolatainak erősítésében. A belga féllel elsősorban multilaterális keretek között valósul meg katonai együttműködés, a kapcsolatok szövetségi jellegét Magyarország európai uniós és NATO-tagsága erősíti – tette hozzá a tárcavezető.

Kép letöltése

Benkő Tibor felidézte a miniszterelnök szavait, amely szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Mint mondta, ezzel összhangban a magyar kormány vállalta, hogy a honvédelmi költségvetés 2024-re eléri a GDP két százalékát. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a védelmi költségvetésen belül a fő eszközbeszerzésekre vonatkozó 20 százalékos célarányt már 2018-ban elértük, és azóta is meghaladjuk. Emellett pedig hazánk továbbra is fenntartja a szövetségi szinten kimagasló műveleti hozzájárulását.

A koronavírus járvány terjedése nem csak a kétoldalú megbeszélésekre, de a gyakorlatokon és a tanfolyamokon való részvételekre is kihatottak. A járványhelyzet tapasztalatait figyelembe véve, Magyarország további erőfeszítéseket tesz az európai katonai egészségügyi együttműködés erősítésének területén is.

Kép letöltése

A nagykövet és a miniszter egyetértett abban, hogy Belgium és Magyarország több kérdésben ellentétesen vélekedik Európa jövőjét és a migrációt illetően, mindez azonban nem lehet akadálya a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítésének, különösen, mert a kétoldalú kereskedelmi forgalom erőteljes növekedést mutat.

A honvédelmi miniszter röviden tájékoztatta a nagykövetet a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program további fő irányairól, megjegyezve, hogy a fejlesztésekkel Magyarország támogatja az önálló európai védelmi kapacitások erősítését.

(honvedelem.hu)