Magyarország NATO-ban nyújtott teljesítménye kifejezetten jó - összegezte álláspontját a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásait követően az MTI-nek adott nyilatkozatában Hende Csaba honvédelmi miniszter.
A politikus elmondta, hogy a tavaly szeptemberi walesi és a jövő évi varsói csúcs között "félúton" értékelték a walesi döntések megvalósítását. Hende közölte: a biztonsági környezetet Kelet és Dél irányából egyszerre érkező kihívások határozzák meg, a szövetségnek pedig minden irányból késznek kell lennie ezek kezelésére.
A miniszter elmondta: döntés született arról, hogy duplájára növelik a NATO reagáló erőinek létszámát, megkezdték az előretolt integrációs törzselemek telepítését a keleti tagállamokba, amilyen a tervek szerint Magyarországon is lesz a NATO erők mozgását és fogadását elősegítendő és felgyorsítandó. Emellett döntöttek a politikai, katonai döntéshozatal felgyorsításáról és áttekintették a védelmi költségvetéseket.
Hende emlékeztetett, hogy Magyarország védelmi kiadásai idén több mint 8 százalékkal növekednek, jövőre pedig további 22 százalékkal, amit mintegy 50 milliárd forintot jelent. A miniszter közölte: Magyarország kiemelt hozzájáruló a szövetség műveleteiben és dobogós a műveletekre fordított pénz tekintetében, továbbá kiemelkedő helyet foglal el a parancsnoki struktúra feltöltésében, és a nyár folyamán kvótáit fel is tölti. Magyarország ezeken túlmenően az első európai NATO-tagállam, amely hosszabb időre küldött csapatokat a Baltikumba, és az elsők között van a képességek megerősítéséhez való szárazföldi hozzájárulásban.
"Hazánk NATO-ban nyújtott teljesítménye kifejezetten jó" - vélekedett a tárcavezető, utalva arra, hogy Magyarország azok között van, akik hatékonyan költik el forrásaikat. "Sok pénzből könnyű, kevés pénzből sokkal nehezebb jó eredményeket elérni" - hangsúlyozta Hende Csaba.
A miniszter elmondta: a szövetség jó úton jár, levonta a megfelelő következtetéseket az ukrajnai háborúból, és Varsóra már agilisabb és erősebb szövetségként készül. A miniszter beszámolt arról is, hogy a NATO hozzáállását két fogalompárnak kell uralnia: a védelem és párbeszéd, valamint az erő és egyensúly, vagyis párbeszédet kell folytatni mindenkivel a béke érdekében, valamint erőt kell mutatni, de fenn kell tartani az egyensúlyt.
Csütörtökön a szövetségesek az ukrán védelmi miniszterrel egyeztettek. Eszmecserét folytattak a minszki megállapodások megvalósításáról és Ukrajna további támogatásáról. Itt Hende megerősítette, hogy Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, valamint ahhoz való jogát, hogy, hogy maga döntsön geopolitikai orientációjáról. A miniszter kiemelte: szilárd meggyőződése, hogy a konfliktusnak nincs katonai megoldása, hosszú távú stabilitás csak felelős párbeszéddel érhető el, átfogó reformokkal és az emberi jogok, köztük a nemzeti és etnikai kisebbségek, különösen a magyar közösség jogainak tiszteletben tartásával. A tárcavezető tudatta, hogy Magyarország továbbra is támogatja Ukrajnát, sebesülteket lát el a Honvád Kórházban és a jövőben egy orvos ezredes is segíti majd az ukrán katonai egészségügyi rendszer átalakítását.
A NATO-országok védelmi miniszterei az afgán kormány képviselőivel is egyeztettek. Hende Csaba elmondta, hogy a NATO elkötelezett, hogy 2016 végéig folytatja a jelenlegi, "Eltökélt támogatás" nevű műveletét. "Az afgán biztonsági szektor fejlődik, a hadsereg és a rendőri erők sikeresen helytállnak a harci helyzetekben, a NATO által nyújtott támogató tevékenységre a következő években is szükség lesz" - húzta alá a miniszter, később azt is hozzátéve: Afganisztánt nyilvánvalóan nem lehet magára hagyni.
Emellett a miniszter a szövetségért érdemjellel tüntette ki a NATO visszavonuló tervezési igazgatóját a magyar haderő átalakításában játszott szerepééért. Hende Csaba közös multinacionális légi kiképző központ létrehozásáról is megállapodást írt alá. Ebben amerikai segítséggel Csehország, Szlovákia és Horvátország vesz részt, Csehországban jöhet létre, és helikopterpilótákat és szakembereket képeznek majd. Ezen kívül különleges erők légi mozgatására vonatkozó szándéknyilatkozatot is szignált a miniszter.
Hende Csaba kétoldalú találkozóiról is beszámolt. A kandai és a bosnyák miniszterrel folytatott külön megbeszéléseket. Utóbbi köszönetet mondott amiért Magyarország támogatja országa európai és euroatlanti integrációs törekvéseit - mondta el Hende Csaba.
(MTI)