Magyarország jelenleg nem tervezi a koszovói KFOR-misszióban szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens további erősítését, miután az idén jelentősen, mintegy 150 katonával növelték a létszámát - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, amikor pénteken a NATO-vezetésű békefenntartó erő pristinai főhadiszállásán találkozott a misszióban szolgáló magyar katonákkal.

"Magyarország nemzeti érdeke a Nyugat-Balkán stabilitása, ezért jelentős erőkkel, mintegy 500 katonával veszünk részt a koszovói, illetve 150 katonával a bosznia-hercegovinai nemzetközi békefenntartó missziókban, és a magyar katonák igen nagy megbecsülést élveznek" - hangsúlyozta az állománygyűlést követően a miniszter az MTI-nek nyilatkozva.

Mint elmondta, az afganisztáni kivonulás után, az onnan kivont erők átcsoportosításával növelték a KFOR kötelékében szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingens létszámát, és a magyar katonák teljesítményét nagyra értékelte a KFOR erők parancsnoka is.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Hozzátette: "A magyar kontingens az ötödik legnagyobb a KFOR kötelékében, Bosznia-Hercegovinában pedig a harmadik legnagyobb erőt képviseljük".

"Ez jól mutatja, milyen jelentőséget tulajdonít Magyarország a térségnek, ugyanis ha a Nyugat-Balkánon nincs béke és biztonság, akkor menekültáradat és illegális migráció, illetve a szervezett bűnözés erősödése fenyeget" - folytatta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a NATO, illetve az Európai Unió tagjaként együttműködik szövetségeseivel a nemzetközi békefenntartó missziók keretében is, a közösség pedig inkább a missziók létszámának csökkentését tartja napirenden.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Ugyanakkor Magyarország a NATO, az EU és az ENSZ keretében a világ 10 országában vesz részt békefenntartói küldetésben. "Ezzel érdekérvényesítő képességünket és pozíciónkat erősítjük a világban és a nemzetközi szervezetekben" - hangsúlyozta.

A politikus a nyugat-balkáni nemzetközi békefenntartó küldetésekben szolgálatot teljesítő magyar katonákat látogatja meg Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában november 14. és 16. között.

Kép letöltéseHende Csaba kezet fog Francesco Paolo Figliuolo vezérőrnaggyal, a KFOR parancsnokával a KFOR pristinai főhadiszállásán. Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Pénteken a KFOR pristinai főhadiszállásán fogadta a magyar minisztert Francesco Paolo Figliuolo, a KFOR olasz parancsnoka, majd Hende Csaba állománygyűlésen találkozott a magyar katonákkal.

A többi között a katonai életpályamodell tervezett bevezetéséről, illetve a haderőfejlesztés aktuális terveiről tájékoztatta az állományt, majd a magyar katonáknak otthont adó Slim Lines tábort kereste fel.

A különböző békefenntartó missziókban világszerte több mint 700 magyar katona tevékenykedik, közülük több mint 500-an a NATO irányítása alatt álló koszovói KFOR, csaknem 150-en pedig az EU által irányított bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA küldetésben vesznek részt.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Mindkét nemzetközi misszió feladata egyebek között a tűzszünet fenntartása, az irreguláris erők felszámolása, a biztonság megteremtése, a humanitárius segítségnyújtás, az aknamentesítés, a határellenőrzés, valamint a mozgásszabadság biztosítása.

A miniszter a tervek szerint programja további részében szombaton Koszovóban a Novo Selo-i táborban, illetve vasárnap a bosznia-hercegovinai Butmir táborban keresi fel a magyar katonákat.

(MTI)