Stratégiai érdeke Magyarországnak, hogy a Visegrádi négyek (V4) együttműködése minél szélesebb körű és hatékonyabb legyen – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter december 9-én, szerdán, a hódmezővásárhelyi laktanyában, ahol megbeszélést folytatott cseh kollégájával.
Martin Stropnicky, Csehország védelmi minisztere azért utazott Magyarországra, hogy meglátogassa az itt szolgálatot teljesítő cseh katonákat, akik a Balaton 2015 elnevezésű közös kiképzésre érkeztek hazánkba. A miniszter a látogatás során bejárta a bázist, megszemlélte a magyar, a cseh és a szlovák katonák bemutatóját és a déli határszakaszon felállított ideiglenes biztonsági határzár építésének mozzanatait. A bázison felvonultatták továbbá azokat a munkagépeket, haditechnikai eszközöket, amelyekkel a katonák dolgoznak és a tábori konyha specialitásaiba is belekóstolhatott a tárcavezető.
A két miniszter rövid megbeszélése utáni közös sajtótájékoztatón Simicskó István hangsúlyozta, hogy migrációs válság hatására a V4-ek együttműködésének egy új fejezete kezdődött el, és ebben is hatékonyan és jól tudnak együtt dolgozni. „Igaz barátokra leltünk a válság kezelése kapcsán” – mondta a miniszter többi visegrádi ország közreműködésére utalva.
A közös kiképzésre Magyarországra érkezett cseh és szlovák katonák és a honvédek együttműködése – a miniszter szerint – példaértékű volt és sok tapasztalattal is járt a különböző nemzetek képviselői számára. Hozzátette, hogy Magyarországnak stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy a Visegrádi négyek együttműködése minél szélesebb körű és hatékonyabb legyen.
Simicskó István rámutatott, hogy a védelmi intézkedéseknek köszönhetően a migráns áradat elkerüli Magyarországot, de senki nem tudja megmondani, hogy mikor indul meg az újabb – akár több milliós – menekülthullám, ezért fel kell készülni erre a helyzetre. Hozzátette: a cseh védelmi miniszter is ígéretet tett arra, ha ez előfordulna, akkor országa haderejének segítéségére is számíthat Magyarország.
Martin Stropnicky szerint Magyarország nagyon határozottan biztosítja a schengeni határ rá eső részét és Csehországnak is érdekében áll, hogy a magyarok sikeresek legyenek ebben. Jelezte: jövő csütörtökön Prágában ülnek össze a V4-ek védelmi miniszterei, ahol lehetőségük nyílik a további együttműködés megtárgyalására. Megjegyezte, hogy Magyarországot sok olyan ország bírálta a határzár megépítése miatt, amelyek most azon gondolkodnak, hogy maguk is ezzel az eszközzel próbálják megfékezni a migránsok áradatát. Hozzátette: a V4-ek azért dolgoznak, hogy a schengeni térséget megvédjék.
A két miniszter találkozóján jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, illetve Frantisek Maleninsky altábornagy, a cseh hadsereg vezérkarfőnök-helyettese is. Az október 15-én kezdődött, december 15-ig tartó Balaton 2015 célja a magyar, cseh, szlovák katonák kiképzése a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelését segítő logisztikai feladatok ellátására, Kaposvár, Nagykanizsa és Hódmezővásárhely térségében.
A közös kiképzésen október közepétől a magyar állománnyal közösen vesz részt egy 21 katonából álló cseh logisztikai egység, hozzájuk csatlakozott a szlovák kontingens 21 katonával, illetve tizenegy haditechnikai eszközzel. A V4-ek megállapodása alapján Szlovákia, Csehország és Lengyelország összesen 170 rendőrt és katonát küldött Magyarország déli határai védelmének megerősítésére.
(Honvédelmi Minisztérium)