NATO védelmi miniszteri találkozót tartottak Brüsszelben február 10-11-én, amelyen Vargha Tamás parlamenti államtitkár, miniszter-helyettes képviselte hazánkat. Az értekezlet legfontosabb feladata a NATO tagországok állam- és kormányfőinek júliusi, Varsóban tartandó találkozójára történő felkészülés volt.
Görög-török-német kezdeményezésre váratlanul napirendre került a NATO szerepvállalásának kérdése az illegális migráció és embercsempészet visszaszorításában. A miniszterek döntést hoztak a Szövetség fellépéséről, amely az Égei-tengerre vezényelt NATO-flottaegység és a FRONTEX-nek nyújtott támogatás révén valósul meg. Magyar részről - régóta ismert és hangoztatott álláspontunkkal összhangban - üdvözültük a kezdeményezést, amely a migrációs válság kezelése mellett egyúttal érdemi előrelépést jelent a NATO-EU együttműködés területén is.
Az ülésen megbeszélést folytattak arról is, hogy a jelenlegi biztonsági helyzetben milyen mértékben szükséges túllépni a Walesben elfogadott döntéseken. Egyetértés alakult ki, hogy folyamatos NATO katonai jelenlétre van szükség a Baltikumban. Ugyanakkor fenn kell tartanunk az Oroszországgal való párbeszédet is.
A megerősített együttműködésben résztvevő partnerországokkal (Ausztrália, Finnország, Grúzia, Jordánia és Svédország) munkavacsora keretében találkoztak a Szövetség védelmi miniszterei, ahol részletesen megvitatták az együttműködés helyzetét, különös tekintettel a keletről és délről érkező kihívásokra.
A második napon, a hibrid hadviselésre adandó szövetségi válaszról, a kibervédelemről, a rakétavédelemről, a NATO belső reformjáról, valamint az afganisztáni misszióról szólt a tanácskozás.
Az értekezlet zárásaként a NATO-Georgia Bizottság ülésezett. Itt áttekintették a Walesben elfogadott együttműködés helyzetét. A 13 projektből álló csomag, amelyhez Magyarország logisztikai tanácsadó küldésével járul hozzá, gyakorlati megvalósítása megfelelő ütemben halad.
A NATO védelmi miniszteri találkozót követően az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet (ISIL/DAESH) elleni koalícióban résztvevő országok képviselői tájékoztatást kaptak az elmúlt időszak koalíciós tevékenységéről, eredményeiről és a jövőbeni tervekről.
(Honvédelmi Minisztérium)