2015. szeptember 21-23. között Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára által vezetett delegáció tett látogatást a Kínai Népköztársaságban, hogy részt vegyen a két védelmi tárca között évente megrendezésre kerülő stratégia párbeszédprogram második találkozóján. Az első találkozóra 2014-ben Magyarországon került sor.
A felek áttekintették a kétoldalú katonai kapcsolatok aktuális kérdéseit, különös tekintettel az oktatás és képzés területén való együttműködés fejlesztésének lehetőségeire, illetve a felek véleményt cseréltek a legfontosabb biztonságpolitikai kérdésekről.
Siklósi Péter helyettes államtitkárt fogadta Csang Vancsüan vezérezredes, államtanácsos, a Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztere is. Mindkét fél rendkívül hasznosnak minősítette a tárgyalásokat és méltatta a kétoldalú katonai kapcsolatok fejlesztésében elért eredményeket.
(Honvédelmi Minisztérium)