Látványos műsorral kezdődött el a cselgáncs világbajnokság augusztus 28-án, hétfőn, Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában.

A megnyitón részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök - aki a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) tiszteletbeli elnöke -, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, az esemény egyik fővédnöke is.

A cselgáncs legnagyobb ünnepének tartott Suzuki Judo Világbajnokság száznegyven ország mintegy nyolcszáz sportolójának részvételével, egy héten keresztül zajlik majd a fővárosban. A Magyar és a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) által megszervezett nagyszabású sportrendezvény szervezéséből és lebonyolításából a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is kivette a részét. A nyitó ceremónián a Magyar Honvédség központi zenekara kísérte a Himnuszt éneklő Molnár Levente operaénekest.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a honvedelem.hu-nak úgy nyilatkozott: Magyarország számára rendkívül fontos, hogy megmutassa a világnak a sport szeretetét, valamint azt, hogy képes ilyen és ehhez hasonló színvonalas versenyeket megrendezni. „A sport egy olyan közös nevező a világon, amellyel a kapcsolatainkat is tudjuk erősíteni, ráadásul a sportban ott van a fair play, az ellenfél tisztelete, és ez mind olyan nemes tulajdonság, amellyel ha felvértezzük magunkat, sportszerűbben tudunk az életben mozogni és együttműködni másokkal" – mondta a tárcavezető.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

A világbajnokság első napján a 48 kilogrammos női kategória helyezetteinek a honvédelmi miniszter pénzjutalmat és kabalafigurákat adott át.

(honvedelem.hu)