A Magyar Honvédség Sportszázadának tagjai közül összesen harmincöten kezdték meg a katonai alapfelkészítést október 16-án, hétfőn Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.
Az ötnapos felkészítés kezdete előtt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntötte a honvédség állományához nemrégiben csatlakozott sportolókat. A tárcavezető emlékeztetett: történelmi pillanat a mostani, hiszen már évtizedek óta nincs ilyen egysége a honvédségnek. A régi hagyomány feltámasztása olyan életpályát biztosít a sportolóknak, mely aktív pályafutásuk után is stabil egzisztenciát ad, hiszen annak befejeztével is maradhatnak a honvédség kötelékében. A sportszázadnak egyébként más országokban is igen nagy tradíciója van, hiszen az olasz és a német sportolók számottevő része katona is egyben. Az újonnan megalakult századba eddig összesen harmincnyolc profi sportoló − köztük több világ- és Európa-bajnok – jelentkezett, de várhatóan jövőre tovább bővülhet a keret. A század tagjai közül sokan a Budapesti Honvéd Sportegyesületből érkeztek, ugyanakkor más klubokból is jelentkeztek – fűzte hozzá.
„Önök olyan példaképek, akik nemcsak a katonákból váltanak ki tiszteletet, hanem a civilekből is (…), a vállalásukkal a Magyar Honvédség presztízsét erősítik itthon és külföldön egyaránt” – hangsúlyozta dr. Simicskó István. Ugyanakkor a sport eszköz is, melynek segítségével minél több fiatalt szeretnének megszólítani, hiszen nem titkolt cél, hogy az újjászervezett önkéntes tartalékos rendszer miatt is szükség van a honvédelem ügye iránt elkötelezett jelentkezőkre. Rámutatott, hogy a megfogalmazott célok szerint 2026-ig húszezer főre növelnék az önkéntesek létszámát, és minden járásban egy századnyi tartalékos haderő állna készenlétben. A haderő fejlesztését – amit a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban részleteznek – a kormány vállalása is segíti, ami szerint 2024-re a GDP 2 százalékát költik a hadseregre, így jelentős mértékben nő a védelmi kiadásokra fordított összeg. Ez ezermilliárdnál is nagyobb összeget jelent – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy jelenleg mintegy 350 milliárd forint a Honvédelmi Minisztérium költségvetése.
Toncs Péter őrnagy, a Budapesti Honvéd Sportegyesület dzsúdóedzője a honvedelem.hu kérdésére régi vágyálomnak nevezte, hogy a sportolók visszakerülhessenek a honvédség kötelékébe. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás előtt a kiemelt kormányzati szereplők− mint a Belügyminisztérium, a honvédelmi tárca vagy a MÁV − anyagilag támogatták a saját klubjaikat, amelyek nehéz helyzetbe kerültek, amikor ezen források megszűntek. Azzal, hogy a tárca ezt a hagyományt felújítja, komoly lehetőséget biztosít a sportolóknak és a kluboknak is – tette hozzá. „A mi feladatunk egyelőre az, hogy sportoljunk, de emellett egy olyan üzenetet tudunk közvetíteni a társadalom felé, ami mindenképpen pozitív” – fogalmazott a katonasportoló.
Az ötnapos alapfelkészítés célja, hogy a katonasportolók megismerjék a Magyar Honvédség által képviselt feladatrendszert, kötelmeket, a katonai szolgálat tartalmi és formai elemeit, valamint az általános kiképzés bizonyos összetevőit.
(honvedelem.hu)