Két magyar vadászgép hajtott végre ellenőrzési feladatot a litván légtérben, csütörtökön délelőtt. A készültségi ellenőrző repülést követően a magyar vadászgépek egy áthúzást is végrehajtottak Vilnius felett.
A Gripen géppár a feladatot egy kiképzési, vagyis gyakorló repülés részeként teljesítette, mintegy 150 méter magasan, kb. 5oo km/h sebességgel. Az átrepülés közben a készültségi feladatokat is folyamatosan biztosították a honvédség Siauliai Légi Bázison állomásozó katonái.
A magyar Gripeneket a hétfői ünnepélyes átvétel után kedd reggel óta riaszthatják. Mint ismeretes négy hónapon keresztül Magyarország és Németország látja el Észtország, Lettország és Litvánia légtérvédelmét a NATO Balti Légtérrendészeti Feladat (Baltic Air Policing - BAP) keretében. A magyar katonák kiképzési feladataikon keresztül készültek a hazai légierő hetven év óta legnehezebb és legnagyobb kihívást jelentő feladatára.
A következő négy hónap során éles és gyakorló riasztásokat kaphat a magyar repülő egység állománya: a gyakorló az úgynevezett Tango riasztás, az éles helyzetekben pedig, az Alfa kódnevet használják a katonák. Az elmúlt időszakban a résztvevő NATO országok tapasztalatai alapján a szövetséges vadászrepülőket rendszeresen riasztották a balti országok felett különböző jellegű légtérsértések miatt.
A magyar kontingens augusztus 31-én Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében a norvég, illetve az olasz légierőtől vette át a feladatot a litvániai Siauliai Légi Bázison. A négy magyar Gripen vadászgép mellett a német légierő négy Eurofighter vadászgépe az észtországi légibázisról biztosítja a három ország légterének védelmét.
Magyarország a NATO terveknek megfelelően a mostani feladat végrehajtást követően 2019. május-augusztus időszakban látja majd el újra a három ország légterének védelmét. A magyar, illetve a szlovén légtér védelmét a Magyar Honvédség Gripenjei a balti légtérrendészeti feladatok ellátása alatt is folyamatosan biztosítják.
(Honvédelmi Minisztérium)