5,2 milliárd forintból újulhat meg a hódmezővásáhelyi laktanya 2020-ig – jelentette be dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 6-án, kedden a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában tartott sajtótájékoztatóján.

Dr. Simicskó István hangsúlyozta: a biztonság napjainkban elsődleges fontosságú, azonban az nem állandó, azért mindennap tenni kell. Ebben pedig jelentős szerepe van azoknak a katonáknak, akik az ország déli határszakaszának védelmében vesznek részt. Fontos a katonák megbecsülése, munkájukhoz pedig a méltó körülmények biztosítása.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

A tárcavezető elmondta: mint azt a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban rögzítették, már 2017-ben elkezdődött a hódmezővásárhelyi laktanya felújítása. A tavalyi évben 1,41 milliárd forintot fordítottak a felújításra, idén pedig erre a célra 1,25 milliárd forintot különítettek el, de 2020-ig, a projekt végéig összességében mintegy 5,2 milliárd forint jut a munkálatokra. Az összeg fedezi a legénységi szállás és oktatási épület, a raktár, az egészségügyi központ, a szociális helyiségek, az irodák és az utak, illetve a közművek felújítását, de sportcsarnok is épül majd a laktanya területén.

A miniszter hozzátette: „Nagyon fontos, hogy megbecsüljük katonáinkat, fontos, hogy emeljük az illetményüket, ellássuk őket a legjobb felszereléssel, és méltó körülményeket biztosítsunk számukra, hogy elmondhassuk: belátható időn belül valóban professzionálissá válik a Magyar Honvédség”.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Dr. Simicskó István szólt arról is, hogy néhány hete kötött együttműködési megállapodást a Honvédkórház és a hódmezővásárhelyi kórház, így a katonáknak nem kell a fővárosba utazniuk egészségügyi panaszaik ellátására, erre lehetőségük lesz ezentúl Hódmezővásárhelyen is. A város vezetésével való jó együttműködést példázza az is, hogy hamarosan katonai középiskola és kollégium épülhet Hódmezővásárhelyen. Hozzátette, hogy Hódmezővásárhely lesz az első települések egyike, ahol honvédelmi sportközpont épülhet.

Emlékeztetett: a tervek szerint a közeljövőben több ilyen sportközpont is épül az országban, ahol a honvédelemhez kötődő és technikai sportok gyakorlására nyílik lehetőség az állampolgárok számára. A miniszter kitért arra is, az önkéntes tartalékos rendszerhez már több mint hatezren csatlakoztak, de terveik szerint ezt létszámot 2026-ig 20 ezer főre növelik. Emellett egy 30 ezer fős aktív állományra is szükség van – fűzte hozzá.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: különösen büszkék arra, hogy a település központi szerepet játszik a déli határszakasz védelmében. Ezért is kezdeményezte a város vezetése, hogy a kormány segítsen a Zrínyi Miklós Laktanya megerősítésében, felújításában. Örömét fejezte ki, hogy a kormánydöntés értelmében a laktanyához közel, az Ady Endre utca elején épülhet meg a katonai szakközépiskola, és hogy a település adhat otthont a honvédelmi sportközpontnak is.

(honvedelem.hu)