Eljött az idő, hogy dinamikusan növeljük a honvédelemre szánt forrásokat. Erre egyfelől évről évre erősödő gazdaságunk teljesítménye ad lehetőséget, másfelől a nemzetközi biztonsági környezet jelentős romlása készteti erre hazánkat – mondta Hende Csaba május 19-én Budapesten, a Stefánia Palotában.
Május 19-én rendezték meg a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét a Honvédelem Napja alkalmából a Stefánia Palotában. Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédében felidézte a honvédsereg születésének pillanatait az 1848-49-es szabadságharcban. Mint fogalmazott, eleinte senki sem gondolta volna, hogy a jelentős részben önkéntesekből is álló, újonnan felállított haderő megállja majd a helyét az akkori világ egyik legmodernebb, legerősebb hadseregével szemben.
„A haza védelméért vállalták a vasfegyelmet, az éhezést, a csontig hatoló hideget és a rekkenő hőséget, a pokoli fáradalmakat, és a kezükbe nyomott, alig-alig alkalmas eszközökkel és fegyverekkel felvették a harcot a magabízó ellenséggel. Kezdetben vereségről vereségre, de mégis, vesztett csatáról vesztett csatára kitartottak a piros-fehér-zöld zászló alatt” - mondta Hende Csaba. Mindez az elszántság és a katonai tudás végül odáig vezetett, hogy a honvédsereg ha csak rövid időre is, de el tudta foglalni Buda várát. Példájuk azóta is inspirál és ösztönöz minden magyar katonanemzedéket.
A miniszter kiemelte: öt éve zajlik a magyar honvédelem rendszerének megújítása. „Eljött az idő, hogy dinamikusan növeljük a honvédelemre szánt forrásokat. Erre egyfelől évről évre erősödő gazdaságunk teljesítménye ad lehetőséget, másfelől a nemzetközi biztonsági környezet jelentős romlása készteti erre hazánkat” - mondta Hende Csaba.
Ennek jegyében az előzetes tervektől és számvetéstől eltérően a kormány már idén mintegy 8,5 százalékkal növelte a védelmi költségvetést: ebben az a körülbelül 16 milliárd forint nincs benne, amely az év közben felmerült, az Iszlám Állam elleni iraki misszió költségét jelenti.
A vonatkozó 2012-es kormányhatározat értelmében 2022-ig évente a nemzeti össztermék 0,1 százalékával növekszik a védelemre szánt összeg, ennek megfelelően a múlt héten benyújtott 2016-os állami költségvetésben a Honvédelmi Minisztérium fejezet támogatási előirányzata az ideihez, tehát a megemelt összeghez képest is mintegy 22 százalékkal, nagyjából 50 milliárd forint további támogatással nő. „Ez azt jelenti, hogy meg fogjuk közelíteni a 300 milliárd forintos honvédelmi költségvetést” - tette hozzá Hende Csaba.
Ebből a pénzből jut egyebek mellett majd a katonák nagyarányú, átlagosan 35 százalékos illetményemelésére, hiszen a jövő évi költségvetés tervezetében már benne van a július elsejét követő második lépcső, a január elsejétől esedékes 5 százalékos illetményemelés költsége is, de benne van a pénz a pápai bázisrepülőtér fejlesztési munkálatainak megindítására, az Iszlám Állam elleni nemzetközi szerepvállalás magyar folytatására, a V4-ek közös uniós harccsoportjának készenlétben tartására és a különböző haditechnikai programok végrehajtására is.
Hende Csaba köszönetet mondott minden magyar katonának példamutató szolgálatáért. Az ünnepségen ezután a miniszter és dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettes adott át elismeréseket.
(Honvédelmi Minisztérium)