Az 57. CISM Mezei Futó Világbajnokság helyszínén találkozott Magyarország honvédelmi minisztere és a szerb védelmi miniszter.

A verseny záróünnepségét megelőzően dr. Simicskó István kétoldalú megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Aleksandar Vulin védelmi miniszterrel. A találkozón a térség biztonság- és védelempolitikai, valamint a két ország kétoldalú katonai együttműködésének aktuális kérdéseit tekintették át. Az egyeztetésen dr. Simicskó István elmondta, hogy a nyugat-balkáni régió stabilitásának megteremtése hazánk számára kiemelt jelentőséggel bír. Mint mondta: „Mindkét nép számára kiemelkedően fontos egymás tisztelete és a hagyományaink ápolása mellett a hős katonáinkról való kegyeletteljes megemlékezés kölcsönös kifejezése.” Hangsúlyozta a személyes kapcsolatok fontosságát is, amely nélkül nem érhetjük el közös céljainkat.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Kitértek a magyarországi szerb kisebbség és a szerbiai magyar kisebbség helyzetére is, amely kapcsán leszögezték, hogy a kisebbségek hidat képeznek a két nemzet között. Célként fogalmazták meg a hadisírok gondozásáról szóló kétoldalú együttműködési megállapodás aláírását, amely kapcsán a felek kölcsönös együttműködésükről biztosították egymást, annál is inkább, mivel a két ország közötti szakmai tárgyalások jól haladnak. „ Minden adott ahhoz, hogy valós előremozdulást érjünk el ezen a téren a közös érdekeink mentén” - mondta a miniszter. Dr. Simicskó István a kegyeleti diplomáciai tárgyalásokkal megbízott miniszteri biztos szerepét hangsúlyozta ez ügyben, akinek a közreműködésével Magyarország ezt a tevékenységet nemzetközi szinten is széleskörűen folytatja.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde/HM

A tárcavezető kiemelte, hogy a balkáni térségben a magyar katonák szerepvállalása a regionális stabilitás biztosítása érdekében folyamatos, illetve megerősítette ez irányú elkötelezettségünket. Elmondta, hogy hazánk messzemenően támogatja Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz. Aktuális kérdésként a felek tárgyaltak az Európát veszélyeztető migrációs válsághelyzetről. Egyetértettek abban, hogy ez korunk legnagyobb kihívása, amelyet közösen fellépéssel kell megoldani az Uniónak és a problémát elsősorban a válsággócokban kell kezelni. A honvédelmi miniszter a téma kapcsán leszögezte: „Az az ország, amely nem tudja megvédeni a határait, nem sokáig maradhat nemzetállam”. Éppen ezért kell a nemzeteknek összefognia, és a keresztény értékeket szem előtt tartva megvédeni országaink határait.

(honvedelem.hu)