A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően a régió legütőképesebb hadseregévé válhat a Magyar Honvédség - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter október 3-án, csütörtökön, Kalocsán, a polgármesteri hivatalban tartott előadásában.
A tárcavezető a Bács-Kiskun megyei településen bemutatta a hadsereg fejlesztésének aktuális helyzetét, és az ország közvetlen, illetve tágabb biztonsági környezetét. Hangsúlyozta: a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program célja, hogy egy erős, ütőképes honvédség épüljön, amely megfelel a kor kihívásainak. Emlékeztetett: most ugyan béke és biztonság van Magyarországon, de fel kell készülni az olyan veszélyekre, mint a hibrid hadviselés, a kibertérből érkező támadások, a terrorizmus és az illegális migráció. „Mi nem háborúra készülünk, nekünk arra kell képesnek lenni, hogy a békét megőrizzük” – emelte ki a miniszter, hozzátéve: erre kell az erős hadsereg.
Mint fogalmazott, az összetett, egymásra épülő fejlesztések középpontjába a katonák állnak, vagyis a felszerelésük, az oktatásuk és képzésük, de kiemelt jelentősége van a társadalommal való kapcsolatnak, amit erősít az önkéntes tartalékos rendszer és a hazafias nevelés.
A program keretében természetesen új eszközöket is vásárolnak, mint például helikoptereket, repülőgépeket, harcjárműveket, kézi- és nehézfegyvereket, illetve korszerű légelhárító rakétákat, de újra beindítják a hazai hadiipart is, amire jó példa a kiskunfélegyházi fegyvergyár. Szinte nincs is olyan része a Magyar Honvédségnek, amely ne lenne érintett a modernizációban, és ennek köszönhetően a régió legütőképesebb hadserege jöhet létre – mondta.
Kiemelte, a kormány elkötelezett támogatásának köszönhetően minden évben a GDP 0,1 százalékával növelik a honvédség költségvetését. A cél, hogy 2024-re a nemzeti össztermék 2 százalékát költsék a hadseregre. „Tehát a kormány komolyan gondolja a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítását” – húzta alá, kiemelve, hogy a 10 évet felölelő fejlesztés mintegy 3500 milliárd forintba kerül.
A honvédelmi miniszter elmondta azt is, a fejlesztések során 30 ezer főre növelik a hadsereg létszámát, amit 20 ezer főnyi, területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos egészít ki. Ehhez meg kell szólítani a fiatalokat, amire jó eszközként szolgálnak a különböző honvédelmi ösztöndíjak, táborok, a hazafias nevelés és a sportszövetség. „Csak a legjobbakkal kötünk szerződést, mert a korszerű, modern Magyar Honvédséget csak a legjobbakkal lehet felépíteni” – fogalmazott Benkő Tibor.
(honvedelem.hu)