Misszióban szolgálatot teljesítő katonákat látogatott meg – a közelgő karácsony alkalmából – dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szarajevóban 2018. december 6-7. között. A látogatás során megbeszélést folytatott az EUFOR Althea és a NATO HQ parancsnokaival is, majd kétoldalú találkozón vett részt Bosznia-hercegovinai kollégájával, Marina Pendeš miniszter asszonnyal.
A honvédelmi minisztert Pósa Krisztián Magyarország Szarajevóba akkreditált nagykövete fogadta, aki szűkkörű megbeszélés során tájékoztatást adott a Bosznia-Hercegovinában tapasztalható biztonságpolitikai tendenciákról, valamint egyéb kihívásokról. A nagykövet elmondta, hogy a rendkívül összetett etnikai helyzetnek köszönhetően a belpolitikai törésvonalak nagyban befolyásolhatják az ország euro-atlanti törekvéseit. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a külső befolyásoló tényezők szerepe is jelentős, melynek felerősödése vallási és gazdasági nehézségek elé állíthatja az országot.
A honvédelmi miniszter a nagyköveti megbeszélést követően Horváth Gábor dandártábornok, az EUFOR törzsfőnökének tájékoztatóját hallgatta meg a Butmir-táborban, mely érintette a műveletben résztvevő erők feladatrendszerét, felépítését és a műveleti környezet katonai tevékenységet befolyásoló főbb tényezőit. Sipos István, az EUFOR politikai tanácsadója az ország rendkívül összetett etnikai és belpolitikai helyzetének elemzését ismertette. Ezt követően Papp Tibor ezredes, a NATO HQ Sarajevo törzsfőnöke bemutatta a parancsnokság struktúráját, főbb feladatait és a jövőbeli tevékenységének lehetséges irányait.
Dr. Benkő Tibor ezt követően Martin Dorfer vezérőrnaggyal, az EUFOR parancsnokával folytatott plenáris megbeszélést. Dorfer vezérőrnagy a legnagyobb elismeréssel szólt a magyar katonák felkészültségéről és magas szintű, elkötelezett feladatellátásáról. Dr. Benkő Tibor a megbeszélés során elmondta, hogy Magyarország számára továbbra is a Nyugat-Balkán stabilitása az első számú prioritás. Elkötelezettségünket kiválóan példázza, hogy a külföldön szolgálatot teljesítő katonák közel kétharmada a nyugat-balkáni régióban látja el feladatát. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a továbbiakban is elkötelezett támogatója marad a művelet végrehajtói mandátum fenntartásának és a jövőben is biztosítjuk műveleti hozzájárulásunkat.
Marti J. Bissell dandártábornok asszonnyal, a NATO HQ SA parancsnokával folytatott találkozó során dr. Benkő Tibor Bosznia-Hercegovina NATO csatlakozási törekvéseinek perspektívájáról kérdezett. Bissell dandártábornok asszony elmondta, hogy a NATO egy nagyon pozitív üzenetet küldött az ország felé az Éves Nemzeti Program befogadásával, azonban a továbblépéshez elengedhetetlen az etnikumok álláspontjainak közelítése.
Ezt követően a honvédelmi miniszter karácsony közeledtével állománygyűlést tartott az MH EUFOR Kontingens 22. váltásában szolgálatot teljesítő katonáknak a Butmir-táborban. Ismertette a Magyar Honvédséget érintő legfontosabb változásokat és az érdekképviseleti szervekkel kötött megállapodás részleteit. Hangsúlyozta: Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb országok egyike, köszönhetően az otthon, valamint a határoknál és a külföldi missziókban szolgáló magyar katonáknak, akik példaértékűen járulnak hozzá az EUFOR misszió sikeréhez is. A nemzetközi békeműveletekben szerzett tapasztalat és tudás elengedhetetlen a haza védelmének szempontjából, ezért hálásak vagyunk az önfeláldozó szolgálatért, amelyet katonáink a balkáni régió stabilitásának érdekében nap, mint nap végeznek – mondta dr. Benkő Tibor.
A szarajevói látogatás második napján Marina Pendeš védelmi miniszter asszony fogadta Magyarország honvédelmi miniszterét. Megbeszélésüket követően közös sajtótájékoztatót tartottak, amelynek kiemelt témája volt a Nyugat-Balkán és Bosznia-Hercegovina biztonsági helyzete, valamint a bosznia-hercegovinai - magyar kétoldalú katonai kapcsolatok. A tárgyaló felek elmondták, az együttműködés fontos területe a Bosznia-Hercegovina euro-atlanti integrációs folyamatához biztosított támogatás, amelynek látható jele, hogy 2019-től Magyarország szarajevói nagykövetsége látja el a NATO-kontakt nagykövetség feladatait.
A megbeszélés során dr. Benkő Tibor üdvözölte a NATO döntését, mely értelmében a szövetség kész befogadni Bosznia-Hercegovina Éves Nemzeti Programját, ami bár határozott, de kezdeti lépést jelent a NATO tagság felé vezető úton. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország kész megadni minden támogatást ezen a téren, legyen szó tapasztalatcseréről a haderő átalakítás kapcsán, vagy az együttműködés erősítéséről az oktatás-képzés területén.
(Honvédelmi Minisztérium)