A haza az egyetlen közös nevező, amely minden magyar ember számára fontos kell, hogy legyen – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter november 27-én, hétfőn a Miskolci Egyetemen tartott előadásában.

A tárcavezető a Biztonság – a honvédelem és a haderő szerepe, avagy mit tudunk tenni a hazáért című előadásában hangsúlyozta, hogy a haza védelme nemzeti ügy, amihez minden hazáját szertő állampolgárnak alapvető érdeke fűződik. A Magyar Honvédség fejlesztésének célja pedig nem más, mint hogy a térség meghatározó haderejévé váljon, és ezzel az ország biztonságát is garantálni tudja. Erre szükség van, hiszen napjainkban a fegyverkezés általános jelenségnek számít Európában is, és Magyarországot nemcsak délről, illetve keletről fenyegetik veszélyek, de például a kibertérből is. A tömeges illegális migráció miatt nőtt a terrorveszély, és arra lehet számítani, hogy az afrikai népességrobbanás miatt ez csak fokozódni fog. „Minden eszközt meg kell ragadni, hogy Magyarország biztonságát garantáljuk” – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy a nemzetközi konfliktusok kezelésében is jelentős erőket mozgat meg a magyar haderő, így a missziók során jelenleg mintegy 1000 magyar katona teljesít szolgálatot külföldön.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Dr. Simicskó István kiemelte: a kormány döntésének köszönhetően a honvédelmi költségvetés az előző évtől folyamatosan növekszik. A tervek szerint ennek mértéke 2024-re eléri a GDP 2 százalékát. Ez a többletforrás lehetőséget nyújt a hadsereg fejlesztésére, amit a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban rögzítettek. Ennek kiemelt eleme a légierő, a szárazföldi haderő, a modern haditechnikai eszközök és a katonák felszerelésének modernizációja, valamint egy 20 ezer fős, területi elven szerveződő, önkéntes tartalékos rendszer kiépítése. A cél az - fűzte hozzá - hogy minden járásban legyen egy egység önkéntes tartalékos katona. A program foglalkozik továbbá a hazai hadiipar újjáélesztésével is. „Ütőképes hadsereget szeretnénk építeni a magyar emberek biztonságának garantálására” – hangsúlyozta a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Dr. Simicskó István kitért arra is, fontos, hogy meg tudják szólítani a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiatalokat, ugyanakkor azt szeretné, ha ezt egyfajta lehetőségként is értékelnék az érintettek. Emlékeztetett, a honvédelmi tárcánál jelenleg négy ösztöndíjra pályázhatnak a szak- és középiskolások, illetve a felsőoktatási intézmények hallgatói. Ezek között megtalálható az önkéntes tartalékos ösztöndíj is – tette hozzá. A tárcavezető úgy fogalmazott, mindenkinek helye van a Magyar Honvédségben, aki tenni akar a hazájáért; egy tanuló kérdésére azt válaszolta, felül fogják vizsgálni a fizikai alkalmasságra vonatkozó szabályokat, hiszen egy, az információs hadviselésben jártas, a kiberteret jól ismerő embernek nem kell feltétlenül kimagasló erőnlétben lennie. Az egyetem hallgatói közül ma mintegy 3500 diák vett részt különböző előadásokon az intézményben. Közülük közel négyszázan hallgatták meg a honvédelmi miniszter tájékoztatóját.

Kép letöltéseFotó: Dévényi Veronika

Az előadás előtt a diákok – az egyetem parkolójában – egy dinamikus bemutatót is megtekinthettek: a felvonuló harcjárművek és a katonák azt mutatták be, hogy milyen hatékonyan képesek műveleteket végrehajtani adott körülmények között. Az egyetem aulájában toborzópontot alakítottak ki, így megszólítva az érdeklődőket, valamint fegyverbemutatót tartottak. A honvédelmi miniszter előadását követően az egyetem hallgatói a témával kapcsolatban több kérdést tettek fel a tárca vezetőjének.

(honvedelem.hu)