„Isten után a legszebb és legszentebb név a honvéd-nevezet” - Petőfi Sándor ezen soraival nyitotta meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a szombathelyi toborzópontot és képeslap kiállítást augusztus 28-án.
A XVI. Savaria Történelmi Karnevál pénteki napján három egymást követő eseményen vett részt Hende Csaba honvédelmi miniszter.
A tárcavezető először megszemlélte és köszöntötte a Történelmi Témaparkban tiszteletére felsorakozott hagyományőrző csoportokat. A bandériumok természetesen korhű egyenruhákban vonultak fel.
Ezt követően Hende Csaba megnyitotta a karnevál idején nyitva tartó honvédségi toborzópontot. „Ez a toborzópont legyen egy kapu, melyen keresztül bárki a Magyar Honvédség világába léphet be. Ha az érdeklődők picit belemerülnek a részletekbe, akkor megtudhatják miért is igaz az manapság, hogy most szép lenni katonának” - köszöntötte a megjelenteket a miniszter, aki a továbbiakban szót ejtett a katonai életpályamodellről.
Többek között részletesen beszámolt a jelenleg is aktuális honvédségi illetményrendezésről, a lakáshoz jutási lehetőségekről és a kidolgozás alatt álló biztosítási rendszerről is.
A tárcavezető a programját a Katonai Kiállítás épületében fejezte be, ahol egyszerre két tárlat is várja az érdeklődőket. A Nagy Háborús Emlékév keretein belül két nagyatádi képeslapgyűjtő, Steiner Józsefné és Sasvári Tiborné mutatja be az első világháborúval kapcsolatos anyagát, míg a másikon Hideg István vasvári hagyományőrző az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetével kapcsolatos képeit tárja a nyilvánosság elé.
„A képeslap segít megőrizni emlékezetünkben mindazt, amire emlékezni szeretnénk vagy emlékeznünk kell és segít ezeket az emlékeket megosztani másokkal is. Az első világháború Európa és ezen belül Magyarország történelmének egyik legkritikusabb időszaka volt. Nagyon kevés olyan család van az öreg kontinensen, melyet ne érintettek volna az eseményei. A képeslapok a velünk élő történelmet jelentik”- fogalmazott Hende Csaba.
A kiállításokat október 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők Szombathelyen, az Aréna utca 8. szám alatt.
(Honvédelmi Minisztérium)