A Szegedi Tudományegyetem kérésére nyújtottak segítséget az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái. A művelettámogató műszaki zászlóalj tagjai az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont területén egy konténerbázis telepítésének előkészítő munkálatait végezték el.
Hódmezővásárhelyről érkezett az a két földmunkagép, amelyek segítségével a műszaki katonák elvégezték a Szegedi Tudományegyetem által kért előkészítő munkálatokat. Az egyetem járványügyi tervében közel ezeregyszáz betegágy kialakítását vállalta, együttműködve az ELI-ALPS lézeres kutatóközponttal. Utóbbi területén jelölték ki azokat a „kórtermeket”, amelyek a központ alaprendeltetéséből és szigorú biztonsági előírásaiból fakadóan kiválóan alkalmasak arra, hogy biztosítsák összesen száz vírusfertőzött beteg ellátását úgy, hogy speciális szűrőberendezésekkel negatív légnyomást létrehozva kizárják a vírus kiszabadulását az intézményből.
Prof. dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta: a vészhelyzeti protokoll szerint összesen 1093 ágyat kell biztosítaniuk, amelyből 395-nek alkalmasnak kell lennie a lélegeztetésre is. „Annak érdekében, hogy ez meg tudjon valósulni Szegeden és környékén, összefogtunk az európai lézerközpont helyi intézetével” – fogalmazott a rektor, hozzátéve: Szalai Zsolt őrnagy, kórházparancsnok jelenléte nagy megnyugvás számukra, hiszen ő biztosítja azt az egységes logisztikai rendszert, ami mentén meg tudják valósítani a járványhelyzet jelentette hatalmas forrás- és eszközigényt. „Baráti a kapcsolat, nagyon jól tudunk együttműködni és ez annak köszönhető, hogy az ELI központban kialakítandó kihelyezett intenzív osztályunkon a megfelelő földmunkák elvégzésével a katonaság biztosítsa a megfelelő eszközt, felszerelést és a szakembereket” – mondta a rektor.
Ezen járványügyi ellátóhely működéséhez azonban szükség van olyan kiegészítő létesítményekre, ahol a szakfeladatokat ellátó egészségügyi dolgozók a munkába állás előtt és után átöltözhetnek, fertőtleníthetik magukat. A Szegedi Tudományegyetem e képesség biztosítására egy, a Magyar Honvédség határvédelmi bázisaihoz hasonló megoldás mellett döntött: mintegy húsz konténerből álló, berendezett komplexum épül a központ közvetlen közelébe. A mobil elemekből álló kiszolgálóhelyiségek telepítésének előkészítő munkájára – az egyetem kórházparancsnokának közreműködésével – a Magyar Honvédséget kérték fel.
A segítségkérés hamar, mindössze egy hétvége alatt válaszra talált, aminek eredményeként április 27-én, hétfő reggel már meg is kezdték a munkálatokat a hódmezővásárhelyi katonák. Gyors és gondos munkájuknak hála a civil kivitelezők a napokban már meg is kezdhetik a konténerek elhelyezését.
(honvedelem.hu)