A Magyar Honvédség szeptember hónapban három nagyszabású gyakorlatot hajt végre Magyarország területén. A hazai és nemzetközi gyakorlatok előkészületi, valamint végrehajtási fázisaiban jelentős csapatmozgásokra lehet számítani az ország közútjain.
A Brave Warrior 2015 többnemzeti gyakorlat miatt haditechnikai eszközöket csoportosítanak át az ország számos útvonalán. A kiképzési rendezvényhez szükséges, főként az amerikai szárazföldi haderőhöz tartozó harci járművek mozgása várható. A menetoszlopokat technikai és egészségügyi biztosítást végző járművek is kísérik.
A Határozott Fellépés 2015 gyakorlat személyi állományát és a technikai eszközeiket szállító honvédségi konvojok közlekednek ugyancsak az ország számos útvonalán.
A Többnemzeti Összhaderőnemi Személyi Mentés Egységesítési Képzés 2015 gyakorlat keretében a Bakonyban az úgynevezett 0 ponti gyakorlótér környékén, elsősorban repülő eszközök, illetve más katonai járművek megjelenésére lehet számítani.
A Magyar Honvédség az utakon közlekedők és a lakosság türelmét kéri az érintett területeken.
(Honvédelmi Minisztérium)