Stílusosan a T-72-esek köszöntötték az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában az első négy Leopard 2A4 harckocsit, amely a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként érkezett meg az alakulathoz. A csúcstechnikával felszerelt harceszközök átadásán, július 24-én részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka is.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program a Magyar Honvédség valamennyi fegyvernemét és alakulatát érinti. A szárazföldi haderő megerősítéseként a honvédelmi tárca tizenkét Leopard 2A4 típusú harckocsit is lízingel a német gyártótól, amelyek közül az első négy – immár magyar felségjelzéssel – a héten lépte át a magyar határt, hogy állomáshelyükön, a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál kezdjék meg szolgálatukat.

Kép letöltése

Az ünnepélyes átadón a T-72-es harckocsik is felsorakoztak a nagy testvérek tiszteletére. Az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a harckocsizók a szárazföldi haderő kiemelkedő csoportját alkotják, és ideje, hogy ők is az új évezred technikai eszközeivel kezdhessék meg a felkészülést. Mint mondta, „a Magyar Honvédség most jutott el arra a szintre, hogy eszközeivel is csatlakozzon a 21. századhoz.” A miniszter köszönetet mondott a német Krauss-Maffei Wegmann gyárnak azért, hogy a világjárvány ellenére is tartani tudták a szállítási határidőt, Ausztriának pedig, amiért biztosítják a harckocsik személyzete számára a kiképzést.

Kép letöltése

A miniszter elismeréssel szólt mindazok munkájáról, akik negyven éven keresztül hadrendben tartották a T-72-es harckocsikat, egyben rámutatott: az első Leopardok átadásával új időszámítás kezdődik a Magyar Honvédség történetében. Hangsúlyozta, hogy szeptembertől az év végéig havonta két-két Leopard 2A4-es harckocsival gazdagodik a Magyar Honvédség, de az igazi, ugrásszerű fejlődés 2023-ban várható, amikor a német gyártó elkezdi leszállítani a csúcsmodern Leopard 2A7-eseket.

A tárcavezető Szent Kristóf ünnepe, a tatai alakulat fegyvernemi napja kapcsán úgy fogalmazott: a harckocsizók számára nem is lehetne kedvezőbb és szebb alkalom az ünneplésre, mint az, hogy birtokba vehetik az új technikai eszközöket. „A magyar kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországnak erős, ütőképes hadserege legyen. Elkötelezettek vagyunk, hogy ez a Magyar Honvédség kiváló, felkészült, lojális katonákból álljon. Becsüljék meg ezeket az eszközöket, legyenek rájuk büszkék, találják meg velük számításaikat” – fejezte be beszédét Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka korszakváltó eseménynek nevezte a Leopardok átadását. Mint mondta, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program 2020-as tervének egyik legfontosabb állomásáról van szó, hiszen a generációváltással a legmodernebb technika váltja fel a T-72-esek rendszerét.

Kép letöltése

„A Leopard 2A7-esek érkezéséig ezek a harckocsik biztosítják számunkra az átmenetet. Használatba vételük meghatározó jelentőségű, hiszen általuk a Magyar Honvédség még hatékonyabban, még magasabb színvonalon végezheti feladatát” – mondta Korom vezérezredes. Hozzátette: bár a Magyar Honvédségen belül nagyon régen volt példa ilyen volumenű fejlesztésre, a legmodernebb technika sem ér sokat kiválóan felkészített katonák nélkül, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a kiképzésre is. Az osztrák védelmi minisztériummal a nyár folyamán kötötték meg a megállapodást, amelynek értelmében még az idén osztrák kiképzők készítik fel a magyar harckocsizókat az új technika használatára.

Az ünnepélyes átadás, amelyen részt vett Frank Haun, a KMW gyár vezérigazgatója is, a T-72-esek látványos bemutatójával ért véget.

(honvedelem.hu)