Magyarország nem kapott olyan megkeresést az Egyesült Államoktól, hogy Washington Magyarországra is telepíthessen nehézfegyvereket - közölte szerdán Brüsszelben, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozását követően Hende Csaba védelmi miniszter.
A tárcavezető elmondta, hogy ezzel kapcsolatban amerikai kollégája hat országot említett a miniszteri tanácskozáson, a balti országokat, Lengyelországot, Romániát és Bulgáriát.
Hende Csaba arról számolt be magyar újságíróknak, hogy a védelmi miniszterek azt értékelték, hogyan teljesülnek a tavaly szeptemberi walesi NATO-csúcson hozott döntések, s elégedetten állapították meg, hogy a vártnál is jobbak az eredmények.
"Gyorsabban és messzebbre jutottunk, mint bárki gondolta volna" - hangoztatta Hende, kifejtve, hogy jelentősen nőtt a NATO gyorsreagálású erőinek létszáma, s azóta megszületett a döntés az előretolt integrációs egységek létrehozásáról, amilyen később Magyarországon és Szlovákiában is létrejöhet. Ez utóbbiról ősszel születhet döntés.
A miniszterek a védelmi kiadások alakulását is áttekintették, s Hende Csaba ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a változás tekintetében Magyarország a legjobbak között szerepel, miután idén 2014-hez képest 8 százalékkal, jövőre pedig további 22 százalékkal bővülnek a védelmi kiadások.
A miniszter elmondta, hogy ebben jelentős tétel a katonák illetményének emelése, amely július 1-jétől 30, január 1-jétől 5, majd évente további 5-5 százalékos béremelést jelent. 2019-re a magyar katonák átlagosan másfélszer annyit fognak keresni, mint most - foglalta össze Hende.
A miniszter elmondta azt is, hogy mind a helikopter-beszerzést, mind a balesetet szenvedett Gripenek pótlását tekintve tart a munka. "Egyértelmű, hogy szükségünk van szállítóhelikopterekre, ugyanúgy, mint a Gripen harci repülőgépeink képességeire" - húzta alá a miniszter, hozzátéve: ezen a héten svéd és amerikai segítséggel a légi utántöltést gyakorolják, amire 2003 óta adott a lehetőség, de eddig nem valósult meg, viszont szükség lesz rá. Ugyanis Magyarország a két gép kiesése ellenére sem másítja meg korábban tett vállalását, s szeptembertől ellátja Gripenjeivel a balti országok légterének felügyeletét.
(MTI)