Szombaton több mint száz katona indul részben a szlovák, részben pedig az osztrák határhoz elsősorban a határzár megerősítése érdekében – erősítette meg Benkő Tibor az operatív törzs sajtótájékoztatóján elhangzottakat a Hir Tv Magyarország élőben című műsorában.
A honvédelmi miniszter közlése szerint míg a rendőrök a határforgalmat biztosítják, addig a katonáknak pedig az lesz a feladata, hogy máshol senki se tudjon átjutni akár gépjárművel, akár gyalogosan. A tárcavezető arról is beszélt, teljesen alaptalan az, hogy a katonák megjelenése az utcákon félelemkeltő, hiszen ők éppen azért vannak, hogy bármilyen helyzet is alakul ki segítség az ország lakosságát.
Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy a humanitárius folyosók biztosításában is részt vesz-e a katonaság, Benkő Tibor elmondta, ebben az esetben is Magyar Honvédség támogatja a rendőri erőket, a katonák ott vannak a kijelölt helyeken és segítenek az ellenőrzésben.
Arra az interneten keringő hírre, hogy egyes európai országokban amerikai egységek jelentek meg és haditechnikai eszközöket is szállítottak Benkő Tibor elmondta, Európa különböző térségeiben nemzetközi gyakorlatokat hajtottak végre, ezeket félbeszakították és az erőket vissza kell csoportosítani oda, ahonnan a gyakorlat helyszínére mentek.
Nem a vírusjárvány miatt vannak ott, hanem azért, hogy mert tartanak vissza eredeti helyőrségeikbe – mondta el a honvédelmi tárca vezetője.
Arra a kérdésre, hogy nem kelt-e félelmet a magyar katonák megjelenése az utcákon Benkő Tibor leszögezte, a magyar katona mindig csak segítette az ország lakosságát, bármi történt a magyar katona azért volt, hogy a rendet fenntartva segítsen.
Nem félni kell a katonáktól, hanem éppen ellenkezőleg – tette hozzá.
(honvedelem.hu/hirtv.hu)