Szabó István honvédelmi államtitkár fogadta Laurent Attar Bayrout, az ENSZ mellett működő Soldiers for Peace International Association (Katonák a Békéért Nemzetközi Szövetség –SPIA) elnökét a Honvédelmi Minisztériumban április 3-án.
Az eseményen részt vett Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) elnöke. A SPIA-elnök magyarországi látogatásának apropóját a MATASZ csatlakozási nyilatkozatának aláírása adta a nemzetközi szövetség szervezetéhez. A honvédelmi államtitkár kiemelte a Magyar Honvédséget érintő fejlesztéseket, majd kitért a békefenntartó műveletekben való részvételre is. „Kiemelt figyelemmel kísérjük a MATASZ tevékenységét, és nagyra értékeljük a csatlakozást a SPIA szervezetéhez” – mondta Szabó István.
A SPIA elnöke bemutatta a szövetség működését, feladatrendszerét és üdvözölte, hogy magyar tartalékosok bajtársak váltak a szövetség tagjává. Megköszönte a MATASZ tevékenységét valamint hazánk szerepvállalását a nemzetközi békefenntartó missziókban.
A Katonák a Békéért Nemzetközi Szövetség tagjai között megtalálhatók olyan személyek, akik az ENSZ békemissziókban vettek részt –elsősorban katonák és rendőrök–, illetve mindazok a nagykövetek, katonai attasék, ENSZ alkalmazottak, polgári személyek, akik részt vettek a békemissziók támogatásában. A MATASZ csatlakozásával a szövetség tagjainak száma huszonegyre bővült.
(honvedelem.hu)