Együttműködési szerződés aláírásával erősítette meg a már eddig is példás összmunkát a Debreceni Egyetem és a Honvédelmi Minisztérium szeptember 24-én, kedden. A tárca részéről Szabó István honvédelmi államtitkár, az egyetem részéről pedig Pintér Ákos általános rektorhelyettes látták el kézjegyükkel az okiratot.
A Debreceni Egyetem épülete előtt a helyőrségi zenekar katonazenészei hoztak változatosságot a hallgatók hétköznapjaiba. A látszólag hirtelen ötlet vezérelte előadás valójában arra hívta fel a figyelmet, hogy a felsőoktatási intézmény szeptember 24-én honvédelmi napot tartott, amely keretében toborzók és egy vadászgép-szimulátor is kitelepült.
A rendezvényen részt vett Szabó István honvédelmi államtitkár is, aki Pintér Ákos általános rektorhelyettessel együtt együttműködési szerződést írt alá. A megállapodás célja, hogy az egyetemi hallgatók megismerkedhessenek a Magyar Honvédséggel és a katonai életpálya lehetőségeivel. „A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program végrehajtása során a Honvédelmi Minisztérium elkötelezett abban, hogy keressük a polgári felsőoktatási intézményekkel azokat a lehetőségeket, együttműködési formákat, amely mind a két fél számára hasznos és mind a két fél számára előnyös együttműködési lehetőségeket biztosít” – fogalmazott Szabó István.
(honvedelem.hu)