Közelebb szeretnénk vinni a Cserkészszövetséghez a kadétprogramban megfogalmazott elveket és feladatokat - mondta Szabó István honvédelmi államtitkár szeptember 16-án, szerdán Budapesten, abból az alkalomból, hogy a Honvédelmi Minisztérium együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Cserkészszövetséggel.
A megállapodást a katonai pálya, valamint az Önkéntes Tartalékos Rendszer ismertségének növelése, a haza védelmének erősítése, a honvédelmi és hazafias nevelés fejlesztése érdekében kötötte a két fél.
Szabó István honvédelmi államtitkár elmondta: 2013 óta van érvényes együttműködési megállapodás a Magyar Cserkészszövetség és a Honvédelmi Minisztérium között, azonban – mint minden megállapodást – időről-időre ezt is át kell tekinteni. Mint fogalmazott: időközben elindult a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, amely például ezt az együttműködést is más megvilágításba helyezte. A mai aláírás tehát a megállapodás megújítása volt, amelyet kiegészítettek az aktuális és legfontosabb célokkal, feladatokkal. „A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik sarokköve a Honvéd Kadét Program. Ennek kettős célja van: egyrészt a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelése -amelyben hangsúlyosan megjelenik a haza fegyveres szolgálatának gondolata, ösztönözve őket a katonai pálya felé-, másrészt, hogy a fiatalok olyan tudást, tapasztalatot, jártasságot, képességeket sajátítsanak el, amelyek segítségével sokkal elkötelezettebb állampolgárok lehetnek, olyanok, akik készek és képesek a haza érdekében tenni” – mondta Szabó István, hozzátéve: a program fejlesztése során a tárca arra törekszik, hogy lehetőleg minél több támogatót és szövetségest nyerjenek meg az ügynek – a Magyar Cserkészszövetség ebből az aspektusból stratégiai szövetségesnek tekinthető.
A honvédelmi államtitkár rámutatott, hogy a kormány és a Magyar Cserkészszövetség közötti, kormányhatározatban rögzített megállapodást a honvédelmi tárca a dokumentum mai aláírásával messzemenőkig támogatja, annak érdekében, hogy a szövetség a maga elé kitűzött célokat, a hazafias és az egészséges életmódra nevelést maradéktalanul el tudja érni. „Közelebb szeretnénk vinni a Cserkészszövetséghez a kadétprogramban megfogalmazott elveket és feladatokat, a toborzást, az aktív, illetve az Önkéntes Tartalékos Rendszer értékeit” – fogalmazott Szabó István honvédelmi államtitkár.
Bedekovics Péter cserkésztiszt, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke az aláírás alkalmából elmondta: a cserkészet a világ, s egyben Magyarország legnagyobb ifjúsági mozgalma. Hazánkban jelenleg tizenháromezer tagja van a szervezetnek, amelynek legfontosabb célja, hogy vallásos, hazafias, másokért felelősséget vállaló állampolgárokat neveljen. Mint mondta: valóban nem újkeletű az együttműködés a fegyveres szervezetekkel, így a Magyar Honvédséggel sem. „Az együttműködés megújítása rendkívül fontos számunkra, hiszen ez biztosítja az eddigi munka továbbfejlesztését, továbbgondolását, megerősítését, egyben bővítését. Hiszem, hogy ez a megállapodás mindkét oldalnak előnyére válik, a közös munka pedig gyümölcsöző lesz az ifjúság nevelése érdekében” – hangsúlyozta Bedekovics Péter.
(honvedelem.hu)