A közép-európai régió biztonsága Európa jövőjének záloga - emelte ki Simicskó István honvédelmi miniszter a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) védelmi miniszteri tanácskozása után szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Simicskó István példaértékűnek nevezte az Ausztriát, Csehországot, Horvátországot, Szlovákiát és Szlovéniát, Magyarországot, valamint megfigyelőként Lengyelországot tömörítő együttműködést. Elmondta: kollégáival megállapodtak abban, hogy védelmi képességeiket továbbfejlesztik, hogy még hatékonyabban védhessék az európai értékeket, a schengeni határokat.
A miniszter szerint a CEDC példaértékű abból a szempontból is, hogy nem csak célokat fogalmaztak meg, hanem egyedülálló módon közös cselekvési akciótervet is kidolgoztak, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban segíthessék egymást baj esetén.
A hét ország védelmi vezetői - már kedden megkezdett - tanácskozásainak keretében áttekintették a biztonsági helyzetet, s a veszélyeket, mint például a tömeges illegális migráció és a terrorizmus. Simicskó István azt mondta: kollégáival egyetértettek abban, hogy a migrációs válsághelyzet elhúzódására kell készülni.
Ennek nyomán Simicskó István a tanácskozáson felajánlotta, hogy Magyarország - a 2017-ben Horvátország által megrendezett gyakorlathoz hasonló - egy határvédelmi, migrációs válságkezelési nemzetközi hadgyakorlatot rendez 2019-ben.
A honvédelmi miniszter azt is elmondta: kollégáival a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetét aggasztónak értékelték. Azt hangoztatták: közös fellépéssel - a NATO és az Európai Unió eszközeivel is - mindent meg kell tenni, hogy a Nyugat-Balkán stabilitása fennmaradjon. Fontos viszont, hogy a helyzetet a balkáni térség védelmi, belügyi minisztereivel, vezető politikusainak bevonásával kezeljék.
A tanácskozáson kiemelt téma volt az Állandó Strukturált Együttműködés (pesco) is, amely - mint Simicskó István fogalmazott - egy újabb dimenziót jelent Európa védelmének megerősítésében. Ezáltal lehetővé válik, hogy az Európai Unió külső határait még hatékonyabban védjék, s hogy a válságövezetekben nagyobb erővel tudjanak megjelenni - fejtette ki Simicskó István.
A sajtótájékoztatón Mario Kunasek osztrák védelmi miniszter arra figyelmeztetett: a "válságnak nincs még vége". Elmondta: továbbra is rendszeresen fognak el illegális migránsokat Ausztriában is. Az osztrák miniszter szerint amíg a külső határok védelme nem valósul meg, addig az országoknak saját határait kell megvédeni, s a belső biztonságot erősíteni kell.
Tomasz Szatkowski, lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes azt mondta: a tömeges migrációs helyzet kezelésében segíteni kell a leginkább fenyegetett országokat, de a probléma megoldását a "bajok gyökerénél" kell kezdeni, s az egyes válságövezetekre kell koncentrálni.
Karla Slechtová cseh védelmi miniszter azt mondta: a CEDC jelentőségét kifejezve úgy fogalmazott: "így együtt van hangunk". Elmondta, áttekintették, hogy a tömeges illegális migráció, a terrorizmus ellen, illetve nemzetközi missziókban miként tud együttműködni a hét ország.
Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter azt emelte ki: Magyarország kiváló munkát végzett soros elnöksége alatt, ezek közül is külön kiemelte: a pesco projektek előmozdítását.
Petar Mihatov horvát védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta: a pescoban jelenleg 17 projekt van az asztalon. Ezzel együtt a horvát védelmi miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a védelmi iparokban, s az azokhoz kapcsolódó iparágakban is együttműködésre van szükség, hogy minél több forrással részesülhessenek az európai védelmi alapból (edf).
Andreja Katic szlovén védelmi miniszter úgy értékelte: a térség biztonsági helyzete jelenleg stabil. Ennek megőrzésére is folytatni kell az együttműködést. Továbbá vannak olyan globális kihívások, mint például a tömeges migráció, a hibrid hadviselés, a kibertámadások, amelyekre hatékonyan csak együttműködéssel tudnak reagálni az országok - hangsúlyozta a szlovén miniszter.
A Közép-Európai Védelmi Együttműködést (Central European Defence Cooperation - CEDC) osztrák és magyar javaslatra 2010-ben hozták létre. Az Ausztriát, Csehországot, Horvátországot, Szlovákiát és Szlovéniát, Magyarországot, valamint megfigyelőként Lengyelországot tömörítő együttműködés katonai képességfejlesztési valamint közös kiképzési projektek indítását, valamint műveleti együttműködést tűzte ki célul.
A CEDC elnökségét ábécé sorrendben látják el a tagállamok. Magyarország 2018. januárja óta nem csak a V4-es, hanem a CEDC soros elnökségi feladatait is ellátja. Ennek nyomán Magyarország célul is tűzte ki a V4-CEDC együttműködésének előremozdítását.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(MTI)