A rendszerváltás óta a magyar katona presztízse óriásit változott pozitív irányba. A társadalom megbecsülése hatalmas eredmény, ami a katonák mindennapi tevékenysége és a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) támogatása nélkül nem jöhetett volna létre – hangsúlyozta dr. Ruszin Romulusz, a honvédelmi tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára július 24-én, Szentlőrincen.

Kép letöltése

A Matasz rendkívüli éves felkészítő értekezletén tartott előadásában a helyettes államtitkár elmondta: a Magyar Honvédségnek mostanában minden öt esztendőben olyasmit kell tennie, amire korábban nem volt példa. „A koronavírus-járványhelyzet szintén ilyen feladat elé állította a haderőt. A járványidőszak alatt katonai rendészek segítséget nyújtottak az autópályákon, és megyeszékhelyeken is járőröztek. A kórházparancsnoki rendszer is óriási bizalmat mutat irántunk: ezen lemérhető, hogy a társadalom és a kormányzat többet vár el a katonáktól, mint eddig, és képesnek is tartja őket a feladatok ellátására” – fogalmazott dr. Ruszin Romulusz.

Mint elhangzott, a vállalatoknál megjelenő honvédelmi irányító törzsek azt a célt szolgálták, hogy állandó kapcsolat maradjon a kormányzat és a kulcsfontosságú cégek között. A helyettes államtitkár kiemelte: ha nem lett volna meg ez a kapcsolat, akadozott volna a hatékony feladat-végrehajtás. A járványhelyzettel kapcsolatosan hallhattuk: a haderő vegyivédelmi képessége nélkül nem lehetett volna ilyen ütemben végrehajtani több mint ezer helyen a fertőtlenítési munkálatokat. Hozzáfűzte: ez a képesség továbbra is készenlétben van, ha esetleg szükség lenne rá a jövőben is.

Dr. Ruszin Romulusz rávilágított arra is, hogy a szolgálat szervezése kapcsán nem találták elfogadhatónak, ha a katonák is megbetegszenek, mert akkor nem tudták volna kötelességeiket teljesíteni, ezért ennek igyekeztek ennek elejét venni. Arra is kitért, hogy míg az elmúlt hónapokban országszerte elbocsátások voltak, addig a haderő biztos és kiszámítható munkahely volt, és tavaly óta megkétszereződött a seregbe jelentkezők száma.

Kép letöltése

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal kapcsolatban a helyettes államtitkár kifejtette: a fő cél az, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé váljon. „Egyre több új haditechnikai eszköz kerül be a rendszerbe, egyre inkább valósággá válik minden. Nem olyan látványos, de felállt az új kibervédelmi központunk is, mert a láthatatlan hadszíntéren is sikerrel kell felvennünk a küzdelmet. Ehhez azonban ember kell, erre szolgál a Magyar Katona Program, amelynek részleteit kidolgoztuk” – szögezte le dr. Ruszin Romulusz.

A honvédelmi tárca vezetése a program mentén több téren radikális változást szeretne, mert a legjobb megtartó és toborzó erő a megbecsült, megfelelő felszereléssel és illetménnyel szolgálatot teljesítő katona. Fontosak lesznek az illetményen kívüli támogatások, például a lakhatási támogatás, amit igyekeznek a legénységi állományra is kiterjeszteni.  A program középpontjában a több mint százharminc tételből álló, egységes, egyéni harcászati felszerelés áll, amely a tervek szerint 2023-ig a legtöbb katonának rendelkezésére áll majd. „Szeretnénk, ha ezek az eszközök legfőképp a hazai ipar termékei lennének, folyamatos fejlesztési lehetőséggel. Az ellátás rendszerét is teljesen át kell alakítanunk, javítani kell a katonák elhelyezési, étkezési, és infrastrukturális lehetőségeit” – közölte a helyettes államtitkár. Hozzáfűzte: a társadalom elvárása az, hogy a katona az év minden napján, huszonnégy órában védje a hazát. Ehhez meg kell célozni a fiatalokat, így a honvédelmi nevelés kiemelten fontos.

Kép letöltése

Dr. Ruszin Romulusz úgy fogalmazott: a tartalékos szövetségnek óriási jelentősége van a haderő és a társadalom közötti kapcsolattartásban. Mint mondta, szükség van a szervezetben felhalmozódott óriási tapasztalatra és a segítségre, amihez mindenkinek egy csapatban kell dolgoznia. A tervek között szerepel a tartalékos rendszer egységesítése is, mert ebben óriási potenciál rejlik. A tartalékosok megfelelően tudják támogatni az aktív állományt minden körülmények között. „Igenis vannak hős katonáink. Olyanok, akik az életüket adták a hazáért, olyanok, akik tűzharcban vettek érte részt, és olyanok, akiknek mindennapi hőstetteikről szinte alig tudunk” – mondta egy kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár.

A vírushelyzet miatt rendkívüli időpontban tartott értekezleten Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a Magyar Tartalékosok Szövetsége elnöke elmondta: a szövetség sokat fejlődött az elmúlt időszakban, és szoros a kapcsolata a Honvédelmi Minisztérium vezetésével. Elhangzott: a szövetségnek sok új feladata lesz az elkövetkezendő időben.

(honvedelem.hu)