Az Európai Uniónak azon kell dolgoznia, hogy garantálni tudja a biztonságot állampolgárainak - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön a Kossuth rádiónak.
A tárcavezető a máltai fővárosban, Vallettában vett részt az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális ülésén.
Telefonon elmondta, kezd egyre nagyobb hangsúlyt kapni az Európai Unióban a védelmi képességek fejlesztése. Ez valószínűleg azért van így, mert csökkent az európai polgárok biztonságérzete - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a védelmi fejlesztések mellett az anyagi források növelésére is koncentrálni kell a jövőben.
Megjegyezte, a tanácskozáson meghatározták azt is, hogy a Délről jövő kihívásokra, a terrorizmusra, az embercsempészetre és a fegyverkereskedelemre kell leginkább válaszokat találnia az uniónak.
Az egyeztetésen részt vett Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is, ami Simicskó István szerint szokatlan, és azt jelzi, komoly együttműködésre van szükség az észak-atlanti szervezet és az Európai Unió között a biztonság garantálása érdekében.
Fontos, hogy a tagállamok erősítsék a kormányközi együttműködéseket - mondta, hozzátéve, hogy katonai téren ez lenne az elfogadható Magyarországnak. Megjegyezte, a V4-ek együttműködése jó példa arra, hogy milyen együttműködésre van szükség.
A miniszter szerint helyes irány az is, hogy az unió létrehozna egy úgynevezett védelmi alapot, amely - közösségi források biztosításával - a katonai kutatás és fejlesztés területét érinti.
Kitért arra is, a migráció kezelése érdekében az uniónak meg kell állapodnia Líbiával, ahol jelenleg instabil a helyzet. Ugyanakkor nem csak a anyagi forrásokat kell Líbiának juttatni, illetve erősíteni a biztonsági erőket, de az ország déli határait is meg kell erősíteni, és Egyiptomot is be kell vonni rendezésbe.
(MTI)