Egyhangú szavazással a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) társadalmi elnökévé választották dr. Simicskó István honvédelmi minisztert május 26-án, a szervezet éves küldöttgyűlésén.
A csütörtöki ülésen a honvédelmi miniszter elmondta: a tárca és a honvédség szorosabbra fűzi a kapcsolatot az egyesülettel, ami mindenkinek előnyére válhat.
Simicskó István szólt arról is, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek az olyan sportokra, amelyek jobban kapcsolódnak a honvédséghez: ezek között megemlítette a küzdősportokat, a lövészetet és az öttusát.
Kifejezett cél az is, hogy a honvédség sporton keresztül nyisson a társadalom felé. „Ez egy nehéz feladat, de nem lehetetlen” – hangsúlyozta.
A tervek között szerepel egy honvédelmi sportszövetség létrehozása, amelynek keretében – a toborzást és sportot összekötve – programokat szerveznének országszerte.
(Honvédelmi Minisztérium)