Megújította és kiterjesztette együttműködési megállapodását a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Wizz Air légitársaság. A szerződést szeptember 24-én, csütörtökön írták alá Budapesten.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: a cég rendelkezik Európa talán legmodernebb pilóta és légiutas-kísérő tréningbázisával, ezért a mostani megállapodás mindkét fél számára előnyös. A speciális programot a Wizz Air a Magyar Honvédség Airbus A319-es flottájának személyzeti kiképzésére biztosítják, így a honvédségi gépek pilótái és légikísérői egy olyan programmal tarthatják szinten és frissíthetik képességeiket, amely az európai átlagnál sokkal szigorúbb kritériumok alapján készült.

Fotó: Kertész László

A tájékoztatón elhangzott: a megállapodás értelmében a Magyar Honvédség kecskeméti repülőtere a Wizz Air gépek rendelkezésre áll a jövőben, mint taktikai kitérő repülőtér. Ez azt jelenti, hogy ha a légitársaság repülőgépe időjárási körülmények miatt nem tud leszállni Budapesten, akkor azt Debrecentől, Bécstől vagy Pozsonytól közelebb is meg tudja oldani a jövőben.

Kép letöltéseFotó: Kertész László

Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokság légierő haderőnemi szemlélője a tréningprogram előnyeit hangsúlyozta az aláírás alkalmából. Mint mondta, a szerződés a Magyar Honvédség - azon belül a légierő részéről - hatalmas előrelépés, hiszen az ilyen jellegű képzések eddig külföldön, komoly anyagi ráfordítással történtek az A319-es flotta beszerzése óta. A Wizz Air programjával, azonban a pilóták és a légiutas-kísérők is gyorsabb, és magasabb szintű képzést kapnak az eddigieknél.

Az együttműködési megállapodást Korom Renáta, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, Kilián Nándor vezérőrnagy, valamint Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója látta el kézjegyével.

(honvedelem.hu)