Minden lehetséges forgatókönyvre felkészültünk – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes január 8-án, szerdán, Kecskeméten.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón Németh Szilárd emlékeztetett: Irán szerda hajnalban egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra, az Ain al-Aszad bázisra és az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is, ahol közel 200 magyar katona teljesít missziós szolgálatot. Hozzátette: a rakétatámadásnak nincs magyar sérültje, a honvédek biztonsága érdekében a Magyar Honvédség megtette a további szükséges intézkedéseket.

A miniszterhelyettes elmondta: a kecskeméti légibázist a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében részben már felújították, tehát innen bármilyen repülőgéppel végrehajtott művelet elindítható. A program során beszerzett légijárművek – köztük a Dassault Falcon, valamint az Airbus A319 – pedig olyan képességgel látják el a Magyar Honvédséget, amelyek lehetővé teszik a szükséges logisztikai műveletek végrehajtását.

Kép letöltéseFotó: Rácz Tünde

Németh Szilárd továbbá hangsúlyozta: folyamatosan tartják a kapcsolatot az iraki műveletek parancsnokaival, valamint folyamatosan zajlik a beérkező információk elemzése, tehát a magyar kormány, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium teljes egészében felkészült arra, hogy szavatolja a magyar honvédek biztonságát.

(honvedelem.hu)