Túl van a századik repült órán a Litvániában állomásozó magyar kontingens. A magyar Gripenek Észtország, Lettország és Litvánia légtérrendészeti feladatait látják el idén szeptembertől jövő januárig a NATO kollektív védelmének jegyében. A szolgálati feladatok sűrűségét jól mutatja, hogy a négy Gripennel három hét alatt több mint száz órát repültek a magyar pilóták, akik eddigi tevékenységükért számos dicséret kaptak.

A szeptember 1-jén kezdett baltikumi légtérrendészeti szolgálat első hetei bővelkedtek eseményekben, a magyar vadászgépek és pilótáik többször kaptak éles riasztást, de javarészt gyakorlórepüléseket hajtottak végre. A gyakorolt feladatok között szerepelt - többek között - nagy magasságban történő elfogás és a tartalék repülőterek közelében végrehajtott ismerkedő repülés is. Az éles riasztások többségét repülési tervvel nem rendelkező repülőgépek azonosítása és kísérése érdekében rendelte el a NATO Németországban található Egyesített Légivezetési Központja.

Az úgynevezett alfa (éles) riasztások gyakoriságáról elmondható, hogy eddig az előrejelzetthez képest valamivel kevesebbszer kellett a levegőbe emelni a magyar Gripeneket, de az elfogások száma így is az otthon megszokott többszöröse. A repülőgépek folyamatos biztonságos hadrafoghatóságának érdekében a technikai kiszolgálást végző műszaki személyzet olajozott, precíz, pontos munkájára is szükség van. A biztonsági előírások maximális betartásával a „repülőműszaki” katonák folyamatos munkájának köszönhetően újabb riasztás esetén a magyar Gripenek azonnal a levegőbe tudnak emelkedni. A JAS-39-esek megbízhatóságát és a műszaki kiszolgálást végző katonák hozzáállását jól jellemzi az, hogy meghibásodás miatt a szolgálat megkezdése óta még egyetlen feladat sem maradt el.

A javarészt Kecskeméten szolgáló katonákból álló kontingens tevékenysége iránt nagy az érdeklődés, rendszeresen érkeznek látogatói csoportok a Siauliai város melletti repülőbázisra, de több jelentős városi eseményre is hivatalos a magyar csapat. A Litvániában állomásozó magyarok részt vettek már a város születésnapjára szervezett futóversenyen, de elfogadták a meghívást egy focitornára is. A társadalmi kapcsolatok mellett a szakmai érdeklődés is intenzív, a készültségi szolgálatot meglátogatták az észt, a lett és a litván légierő parancsnokai és vezénylőzászlósai is. A parancsnokok elégedettek voltak a látottakkal, a magyarok szolgálatellátásáról és felkészültségéről elismerően nyilatkoztak. A látogatáson a három balti állam légierejének vezénylőzászlósai magyar partnerüktől tájékozódtak a honvédség altisztképzési és előmeneteli rendszeréről, az életpályamodellről.

Elismerést vívtak ki a magyar pilóták a NATO Németországban található Egyesített Légivezetési Központjánál is. Az elöljárók külön kiemelték, hogy a csapat motiváltsága kiemelkedő, ami abból is látszik, hogy leszállás után a készültségi pilóták az előírtnál jóval hamarabb ismét bevethetők egy riasztás esetén. Dicsérő szavakkal illették továbbá azt a tényt, hogy a riasztásokra a magyarok rendre az előírt időn jóval belül, példás gyorsasággal reagálnak.

A szakmai fejlődést és a repülésbiztonság növelését szolgálta az a kirándulás is, amin a kontingens a litván kutató-mentő szolgálatról tájékozódott Palangában, a mentésre felkészített helikopterek bázisán. Az esetlegesen bajba jutott pilóták mentési mozzanatai NATO előírások alapján történnek, de hasznos, ha a felszerelést, a nemzeti eljárásrendeket személyesen mutatja be a kutató-mentő szolgálatot ellátó csapat. A speciálisan felszerelt helikopterek személyzetének köszönhetően első kézből kaphatták meg vészhelyzet esetén kritikus fontossággal bíró információkat a magyar pilóták.

Idén szeptembertől négy hónapon keresztül több mint nyolcvan magyar katona négy JAS-39 Gripen repülőgéppel látja el a balti országok légtérrendészeti feladatait - Baltic Air Policing - vezető nemzetként Németországgal közösen NATO parancsnokság alatt. Erre azért van szükség, mert Észtország, Lettország és Litvánia nem rendelkezik vadászrepülőgépekkel, így a NATO-hoz történt 2004-es csatlakozásuk óta a kollektív védelem jegyében a szövetséges országok garantálják a légtér biztonságát négyhónapos váltásokban. Magyarország első alkalommal vesz részt a küldetésben, de vállalta, hogy 2019-ben ismét négy hónapot tölt Gripenjeivel a térségben.

(honvedelem.hu)